Jobbik: "Orbán újabb szintre lépett a hibrid rezsim felé"

Jobbik: "Orbán újabb szintre lépett a hibrid rezsim felé"

Az NVB tegnapelőtt kiadott 41/2020. számú határozata nyilvánvalóvá tette, hogy az elviekben a szabad és demokratikus választások biztosítása szempontjából legfontosabb államigazgatási szerv is Orbán Viktor kottájából játszik - olvasható a Jobbik közleményében.

A párt szerint már közismert, hogy Orbán Viktor pártja, a Fidesz minden eszközzel próbálja megakadályozni, hogy az ellenzéki pártok összefogással elsöpörjék a kormánypárti kétharmadot, ezért Orbánék mondvacsinált okokra hivatkozva megfellebbezték a borsodi közös ellenzéki jelölt, Bíró László indítását. A demokráciát és a jogállamiságot megcsúfoló lépéshez egy szándékosan nyakatekert jogászkodás szolgált ürügyül, vagyis az, hogy a Fidesz, és a Fidesz ökleként funkcionáló NVB szerint nem Jakab Péter a Jobbik elnöke. Jakab Pétert ugyanakkor már idén január 25-én elnökké választotta a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező ellenzéki párt kongresszusa, és Jakab Péternek erről már július 7-e óta jogerős végzés van a kezében. Ő a Jobbik elnöke, azonban a bíróság ezt még mindig nem vezette át a birosag.hu nevű honlapra.

Bíró László: Számos eddigi Fidesz-szavazó is azt mondta most, hogy „eddig és ne tovább"

A Fidesz a 2019-es önkormányzati választás óta nem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, ha az ellenzék összefog - mutatott rá Jakab Péter, a Jobbik elnöke keddi, tiszaújvárosi sajtótájékoztatóján. Úgy látja, ilyen esetben a kormánypártoknak édeskevés a szavazatvásárlás, édeskevés a fenyegetőzés, édeskevés a hazudozás és a lejárató kampány.

A tájékoztató alapján a korábban a Fidesz által jelölt és megválasztott Rádi Péter NVB-elnök által szignózott, augusztus 24-én kelt határozat sok sebből vérzik és súlyosan jogszabálysértő.  A Nemzeti Választási Bizottságnak és annak elnökének ugyanis tudnia kell, hogy az általa hivatkozott "ítélkezési szünet" a civil szervezetekkel kapcsolatos nyilvántartásba vételi eljárásban vonatkozó rendelkezések tekintetében nem alkalmazhatóak, tehát a Jakab Péter elnökségét kimondó bírósági végzés jogerős. Az NVB jogellenes döntésének egyenes következménye, hogy súlyosan sérül magyar választópolgárok szabad választáshoz való joga, illetve az esélyegyenlőség elve, amely a választás jogi szemszögéből megengedhetetlen, vagyis épp ez a döntés eredményezi azt, hogy nem tiszta feltételek között zajlik majd a voksolás. Egy demokratikus jogállamban az NVB-nek éppen efölött kellene őrködnie.

A Jobbik kitér arra is, hogy NVB-s jogi csűrés-csavarás megindokolja a megindokolhatatlant, mégpedig azt, hogy a magyar országgyűlés legnagyobb frakciójával rendelkező ellenzéki pártja jelenleg nem indulhat választásokon, nem indíthat jelöltet.Ilyen és hasonló nonszensz döntésekkel a magyar állampolgárok a rendszerváltás óta eddig csak Orbán keleti diktátorhaverjairól szóló hírekben találkozhattak, azonban most már úgy tűnik, hogy Orbán Viktor annyira tart az ellenzéki pártok összefogásától és az "egy az egy ellen" megmérettetésétől, hogy - az NVB kézi vezérlésével - új szintre lépett a hibrid rezsimek irányába - tették hozzá.

"Ez már nem rólam, Bíró László személyéről, hanem a választói jog sárbatiprásáról, eltörléséről szól"

Meg tudjuk törni a kétharmadot! A Fidesznek nem elsősorban tőlem kell félnie, hanem tőletek. Ezért kérem most a segítségeteket - mondta kampánynyitóján Bíró László, a Jobbik, illetve a parlamenti ellenzék közös jelöltje Tiszaújvárosban. Borsod megye 6-os számú választókerületében azért kell időközi országgyűlési választást tartani, mert Koncz Ferenc a Fidesz képviselője júliusban motor balesetben elhunyt.

A párt leszögezi: minden feltételt teljesítettek, a bíróságnak pedig már régen jogerősen be kellett volna jegyeznie a változásokat. Ezt nem tette meg, ezért nincs most a Jobbiknál papíron hivatalos aláíró. Azzal, hogy elmulasztották ezt a bejegyzést, ismét a Fidesznek kedveznek.

A Jobbik mindezt nem hagyja annyiban, a Kúriához fordultak jogorvoslatért, és most abban bíznak, hogy ott végre talán bölcsen és elfogulatlanul fognak majd dönteni. Egyúttal felszólítják Rádi Pétert és az általa vezetett NVB-t, hogy hagyjanak fel a súlyos jogsértéssel, és döntéseikkel ne Orbán Viktort, hanem a magyar népet, a magyar állampolgárok érdekeit szolgálják.