Unortodox megoldás: bójával takarták le a a Külügyminisztérium elé felfestett “Lady MRD” feliratot

Unortodox megoldás: bójával takarták le a a Külügyminisztérium elé felfestett “Lady MRD” feliratot

Még tegnap festett fel egy “Lady MRD” feliratot, illetve egy “Jachtparkoló” táblát is felállított a TizenX, a Momentum ifjúsági szervezete a Szijjártó Péter által vezetett Külügyminisztérium épülete előtti egyik parkolóhelyre.

Nem sokáig csodálhatták a minisztérium dolgozói és az arra járók a járdán éktelenkedő feliratot, ma délelőtt ugyanis a minisztérium egy váratlan húzással műanyag terelőkúpot rakatott a szövegre, így olvashatatlanná téve azt.

Amikor a 444.hu tudosítója le akarta fotózni a bójával letakart parkolóhelyet, rendőröket is talált a tárca épülete előtt, akik a kép elkészítése után igazoltatták, sőt, még a táskáját is átkutatták.

Tudósítónk a jelek szerint rossz helyen kíváncsiskodott, rendőrök igazoltatták a Külügyminisztérium előtt.

Közzétette: 444 – 2020. augusztus 27., csütörtök

A rendőrség szerint az igazoltatásra azért került sor, mert augusztus végéig érvényben van a fokozott ellenőrzés, aminek nyomán jóformán bárhol, bárkitől elkérhetik a személyes okmányokat és átnézhetik a személyes holmikat is.