PSZ: A kormány egyik kezével oszt, a másikkal megoszt

PSZ: A kormány egyik kezével oszt, a másikkal megoszt

A Pedagógusok Szakszervezete arra kéri a kormányt, hogy Kásler Miklós bejelentése nyomán, teremtsék meg annak feltételeit, hogy a miniszter bejelentése ne okozzon újabb feszültséget a pedagógustársadalmon belül.

Kásler Miklós a héten jelentette be, hogy bérrendezés helyett a pedagógusok egy része, a 400 hátrányos helyzetű településen lévő intézményben dolgozó tanár kap egyszeri bruttó 500 ezer forintot.

Ez az érdekképviselet szerint üdvözlendő, azonban a szakszervezet azt szeretné, ha a kormányrendelet listájában nem szereplő településeken dolgozó, de ugyanezt a felzárkóztatást elvégző pedagógus és az ő segítője is kapjon ilyen juttatást.

Ismét felhívjuk a kormány figyelmét, hogy a PSZ hosszú évek óta valódi béremelést sürget minden oktatásban dolgozónak, mert néhány év múlva a nyugdíjba vonulók nagy száma miatt nem lesz, aki tanítsa a jövő nemzedékét, hiszen a fiataloknak ez a pálya a megbecsültség hiánya miatt sem elég vonzó.- olvasható a PSZ közleményében.

A hátrányos helyzetű település nem közoktatási kategória

- állítja a pedagógusok másik érdekképviselete, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).

Tudunk olyan helyzetről, hogy hátrányos helyzetű településen nincs felső tagozat, a felső tagozatos gyerekek egy másik településen járnak iskolába, ami nem hátrányos helyzetű, tehát az ottani pedagógus nem fog részesülni ebből a juttatásból, de a nem hátrányos helyzetű pedagógusnak kell majd őt felzárkóztatni

- nyilatkozta az ATV reggeli műsorában Komjáthy Anna, a PDSZ választmányi elnökhelyettese.

Az Encsi járás az egyik legelmaradottabb az országban ezért remélem, az itteni pedagógusok is kapnak a juttatásból, ugyanakkor nem tudok arról, hogy az Emmi jelezte volna a plusz járandóságot.

- mondta az Alfahírnek Mikola Gerely, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encs polgármestere. A kisváros vezetése idén is segítséget nyújt a városban élő gyermekes családoknak az iskolakezdéshez. A tervek szerint az 1-12. osztály közötti általános- és gimnáziumi diákoknak, illetve a 16 év alatti szakiskolai tanulóknak iskolakezdési támogatást biztosít az önkormányzat.

Az óvoda és az iskola ősszel rendben megkezdheti működését, de például a másfél méteres biztonsági távolság betartatása nem lehetséges minden körülmények között.

- mondta Mikola Gergely az Emmi által kiadott járványügyi protokollról

A kormányzat szempontjából minden nagyon jó és mindennel elégedettnek kell lenni, ha valaki nem így tesz, akkor az gaz cselszövő vagy valakinek az ügynöke. 

- közölte az Alfahírnek nyilatkozó Ander Balázs. A Jobbik szakpolitikusa szerint meglehetősen "életidegen" az Emmi protokollja a járvány esetleges második hullámának idejére. Szülőként és a pedagógusok véleményét megismerve pedig úgy látja, a kormány nem sokat tett a digitális tananyag fejlesztése érdekében, holott a nyári hónapokban, illetve a tavaszi karantén idejét is beleszámítva elég ideje volt az Emminek a felkészülésre. Ander Balázs a hátrányos helyzetű területeken dolgozó pedagógusok egyszeri bruttó félmilliós juttatásával kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy nem csak azok kapnak pluszpénzt, akik lojálisak a kormányhoz.

Listák azokról bizonyára vannak akik kapnak majd pénzt, mivel ez a kormány híres a különféle listázásairól, de remélem azok is rajta lesznek, akik a munkájukért kapnak ilyen pénzbeli elismerést és nem pedig a pártszimpátiájuk alapján. Ugyanakkor egyetértve a szakszervezetekkel azt kell mondanom, hogy ez nem megoldás. Itt csak a bérrendezés, az európai bérek megadása lehet valódi segítség, mivel egyre többen hagyják el a pedagógusi pályát és ezen a területen is ketyeg a "nyugdíjbomba".

- hangsúlyozta Ander Balázs.

A kormány most közzétett köznevelési stratégiájában azt ígérte, hogy több nevelő-oktató munkát segítő szakembert kell bevonni az oktatásba, hogy csökkenjenek a pedagógusok adminisztratív és egyéb terhei. Emellett az Emmi azt tervezi, hogy a pedagógushiányt béremeléssel és a frissen pályára lépő pedagógusoknak nyújtott szakmai támogatással ellensúlyozná, amit viszont nem a kormánynak közvetlenül, hanem az iskolafenntartóknak kell előteremteniük.