Állami kitüntetést kapott a Fradi edzője Ukrajnában

Állami kitüntetést kapott a Fradi edzője Ukrajnában

Szerhij Rebrovot az Ukrán Köztársasági Érdemrend II. fokozatával tüntette ki Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke.

Nagyon büszke vagyok rá, hogy a szülőhazám miniszterelnöke szívén viseli az ukrán sportéletet. Örülök, hogy a külföldi munkásságommal is példát mutathatok az ukrán embereknek, hogy érdemes keményen dolgozniuk. Nem csak a sikerről van itt szó, hanem arról, hogy miként képviselem a hazámat külföldön. Nagyon örülök ennek az elismerésnek. Továbbra is azon leszek, hogy a lehető legjobban szolgáljam az országomat

– mondta Rebrov.

Az ukrán szakember a Dinamo Kijevnél kezdte edzői pályafutását, két-két bajnoki címet és Ukrán Kupát nyert a csapattal, a 2014-15-ös Európa Ligában a csoportkörből is továbbjutottak, sőt, a nyolcaddöntőben 6-4-es összesítéssel kiejtették az angol Evertont. A 2015-16-os szezonban kvalifikáltak a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Rebrov ezután a szaúdi al-Ahlinál dolgozott, 2018. augusztusában lett a Ferencváros vezetőedzője. A magyar klubbal eddig két bajnoki címet nyert, a 2019-2020-as idényben az Európa Liga csoportköréig vezette a Fradit, ahol emlékezetes teljesítményt nyújtva, például az Espanyollal kétszer ikszelve, a CSZKA Moszkvát idegenben verve mindössze egy ponttal végeztek a nyolcaddöntőt érő csoportmásodik hely mögött. A Rebrov-féle FTC eddig az idei szezonban is nagyot megy, a svéd bajnok Djurgarden után a Celticet is kiejtették a BL-selejtezőből.

(24.hu)