A vírus miatt az ELTE TTK megtiltotta a személyes jelenlétet az összes előadáson és szemináriumon

Vasárnap este az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának vasárnap este kiadott tájékoztatójából kiderül, nem vállalják az úgynevezett hibrid oktatási rendet, a dékáni vezetése úgy határozott, hogy létszámtól függetlenül azonnali hatállyal megtiltja valamennyi előadás és szemináriumi gyakorlat jelenléti formában történő megtartását, mivel a járványhelyzet sokkal gyorsabban romlik, mint azt a kari vezetés remélte.

Ennek megfelelően augusztus 31-től az előadásokon és a szemináriumokon is csak távolléti, vagyis online formában lehet részt venni. Az online nehezen kivitelezhető labor- és terepgyakorlatok ugyanakkor egyelőre megtarthatók hagyományos keretek között, hiszen - mint az indoklásban olvasható - ezeknél a tananyag elsajátításához különösen fontos a jelenléti oktatás.

A Kacskovics Imre dékán által aláírt közleményben olvasható, hogy “a még néhány nappal ezelőtt is érvényes helyzethez képest jelentősen megugrott annak a veszélye, hogy a jelenléti oktatás — még az eredetileg tervezett, korlátozott formában is — az egyetemen terjedő fertőzési láncokhoz vezet. Ez a kockázat elérte azt a szintet, amit nem tartunk elfogadhatónak, kollégáink és hallgatóink egészségének védelme érdekében.”

Az intézmény vezetése a következő napokban tekinti át, hogy az új helyzetnek megfelelően át kell-e alakítani a tanrendet.