Orbán: kikötőt venne a kormány Szlovéniában, emellett egy alternatív földgázbeszerzési útvonalat is kiépítene

Orbán: kikötőt venne a kormány Szlovéniában, emellett egy alternatív földgázbeszerzési útvonalat is kiépítene

Orbán Viktor a közmédiának kedden a szlovéniai Bledben azt mondta, “stratégiai jelentőségű, hosszú távú együttműködést megalapozó témákról tárgyalna a szlovén és a magyar kormány.” A kormányfő Janez Jansa szlovén miniszterelnökkel egyeztetett, aminek részleteiről az MTI összefoglalója szerint a miniszterelnök röviden be is számolt.

Ezek alapján tervben van egy félbemaradt gázvezeték-fejlesztési program felélesztése, tekintettel arra, ha Magyarország hozzá akar férni az olasz gázvezetékrendszerhez, azt csak Szlovénián keresztül tudja megtenni.

Emellett a magyar kormány kikötőt vásárolna Koper kikötővárosában, valamint az oda vezető vasúti vonalat is kiépítené. Orbán Viktor ezt nagyon érzékeny kérdésnek nevezte, emlékeztetve rá, hogy az olaszországi Triesztben már vettek egy kikötőrészt.

Elhangzott még a Magyarország és Szlovénia közötti, még kezdetleges légi összeköttetés fejlesztése, valamint a magyar és szlovén magasfeszültségű elektromos vezetékrendszer tényleges összekapcsolása. A miniszterelnök szerint erről már korábban is zajlottak tárgyalások, a magyar fél pedig el is végezte a projekt rá eső részét.

Orbán egyébként nem csak gazdasági tervekről beszélt, elmondta azt is, szerinte a magyar-szlovén kapcsolatok alaphangja ma sokkal jobb, mint korábban bármikor. Ennek a jó viszonynak a “lelki alapját” a koronavírus-járvány idején Magyarország által Szlovéniának nyújtott segítség, illetve a nemzeti közösségek jelenthetik.

Kiemelte, kell még néhány hónap, hogy kialakítsák a megoldások végső formáját, de hosszú távon is számíthatnak arra, hogy őszinte, jószomszédi kapcsolatot tudnak kiépíteni Magyarország és Szlovénia között.

(Népszava)