Ismét jóváhagyta a mobilfelhasználók követését lehetővé tévő törvénymódosítást a pozsonyi parlament

Ismét jóváhagyta a mobilfelhasználók követését lehetővé tévő törvénymódosítást a pozsonyi parlament

Az államfő vétóját felülbírálva ismételten jóváhagyták a mobilfelhasználók követését lehetővé tévő törvénymódosítást a pozsonyi parlamentben alkotmányozó többséggel rendelkező kormánykoalíciós pártok képviselői szerdán.

A koronavírus-válságra hivatkozva elfogadott törvénymódosítás

lehetővé teszi a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) számára, hogy a mobilfelhasználók tudta és engedélye nélkül megismerje tartózkodási helyüket. A módosítást előterjesztő kormánykoalíció azzal indokolta a változtatást, hogy ezen adatok alapján akarják majd ellenőrizni, hogy a külföldről, pontosabban "vörös", vagyis nem biztonságos kategóriába sorolt országokból  hazatérők betartják-e a rájuk vonatkozó karanténintézkedéseket.

A vitatott jogszabályt, amelyre már júliusban rábólintott a szlovák parlament, Zuzana Caputová államfő megvétózta. Most a parlament ezt a vétót bírálta felül: a törvénymódosításra a 150 fős pozsonyi törvényhozás 84 kormánykoalíciós képviselője voksolt igennel, az ellenzék összes jelen lévő képviselője, szám szerint 41-en pedig nemmel. Az államfő által megvétózott törvénymódosítás újratárgyalására összehívott rendkívüli parlamenti ülést egyébként rövid időre megszakította a házelnök, mivel több ellenzéki képviselő elutasította, hogy szájmaszkban vegyen részt az ülésen.     

A parlament legnagyobb ellenzéki pártja, a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD), amely alkotmányellenesnek és pontatlannak tartja a jogszabályt, már előre jelezte, hogy elfogadása esetén alkotmánybírósághoz fordul, és kérni fogja hatályba lépésének felfüggesztését is. A kihirdetésével egy időben hatályba lépő jogszabály jövője így igencsak kérdéses. Annál is inkább, mert

a kormánykoalíció már tavasszal elfogadott egy hasonló tartalmú jogszabályt, amelynek hatályba lépését az alkotmánybíróság felfüggesztette, később pedig alaptörvénybe ütközőnek minősítette.     

A törvénymódosítás miatt nem kevés kritika érte Igor Matovic kormányát, amely több más, az elmúlt napokban hozott - a koronavírus terjedésével indokolt - intézkedés miatt is bírálatok kereszttüzébe került. Ezek egyike a kötelező szájmaszkviselet szigorításaival kapcsolatos. Köztük azzal, hogy

a Szlovákiában szerdán tartott tanévkezdéstől már az általános iskolák felsőtagozatos tanulói számára is kötelező a szájmaszk viselése, továbbá megszüntették azokat az eddigi kivételeket is, amelyek alapján például a légzési nehézségekkel, asztmával vagy más hasonló betegségekkel küzdőknek ez nem volt kötelező.

Figyelmet keltett, hogy a szigorítások életbe léptetésével szinte egy időben több olyan fényképfelvétel került nyilvánosságra, amelyeken Igor Matovic egy ismerősének lakodalmán a többi vendéggel együtt szájmaszk nélkül mulatozik, holott a Közegészségügyi Hivatal rendelkezése szerint ilyen eseményeken is kötelező a maszkviselés.    

Szlovákiában augusztus közepe táján az előző hónaphoz képest érezhetően megemelkedett a naponta újonnan regisztrált koronavírus-fertőzések száma. Ez a mutató később némileg alacsonyabb szinten stabilizálódott, a napi új esetszám az utóbbi napokban 30 és 70 között mozog. Az országban eddig összesen 4042 személynél mutatták ki a vírus jelenlétét a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ szerdai adatai szerint. A gyógyultnak nyilvánítottak száma 2523, vagyis jelenleg mintegy másfél ezer aktív fertőzöttet tartanak nyilván. Szlovákiában eddig a kórnak hivatalosan 37 halálos áldozata volt, közülük négyet szerdán erősítettek meg. Az országban eddig már több mint 340 ezer vírustesztet végeztek el.

(MTI)