Kordont bontana Horváth Csaba

Kordont bontana Horváth Csaba

A Városligetben két éve álló kordonok lebontása mellett azt sürgette szerdai sajtótájékoztatóján Zugló ellenzéki polgármestere, hogy

ne kezdjen újabb építkezésbe a területen a kormányzat.

Horváth Csaba (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) hangsúlyozta: a kormánynak tiszteletben kellene tartania a budapestiek több mint négyötödének akaratát, valamint saját szavát, amely szerint a városligeti beruházások ügyében nem cselekszik a fővárosi önkormányzat döntésével ellentétesen.

Úgy fogalmazott: a már elkészült épületek megmaradását „tudomásul vettük, benyeltük a békát”, hozzátéve, semmi nem indokolja, hogy a kertrendezési munkák befejezése után megmaradjanak a park kordonjai, hacsak az nem, hogy „valakik továbbra is építési telekként gondolnak” a területre.

Határozottan szögezzük le, hogy sem a Nemzeti Galéria, sem az Innováció Háza, sem a Városliget színháza nem épülhet itt meg, amíg világ a világ, mert a budapestiek megérdemlik, hogy főváros legrégebbi, kétszáz éves közparkja fennmaradjon közparkként, és ne építési telekként legyen hasznosítva

– fogalmazott Horváth Csaba.

(MTI)