Nincs bocsánat? A romaintegráció bukása után a cigánykártyával riogat a Fidesz Brüsszelben

Nincs bocsánat? A romaintegráció bukása után a cigánykártyával riogat a Fidesz Brüsszelben

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

 

"Ne kerülgessük a forró kását!"

- mondta 10 év kormányzás után, 2020 júniusában Orbán Viktor a Parlamentben, majd közölte, a kérdés szerinte az, hogy

"a legrosszabb anyagi helyzetben lévő családokból érkező diákokat, akik gyakran egyébként cigány diákok, miért nem sikerül integrálnunk az oktatás normális rendjébe".

A miniszterelnök így vezette fel azt, hogy a kormánya kénytelen bevezetni az iskolaőrséget, amelynek kimondott célja, hogy fizikai erőszakkal tartsa fent a rendet a magyar iskolákban. Mert Orbán Viktor szerint

"az lehetetlen dolog, függetlenül attól, hogy cigány vagy nem cigány a szülő, hogy bemegy az iskolába, mert egyest kapott a gyerek, és fizikailag megfenyegeti a tanárt, ezt nem fogom eltűrni."

A romaintegrációnak nevezett folyamat, amelyből Farkas Flóriánnál maradt 1,6 milliárd forint, megbukott - a fentieknél szebben nem lehet ezt beismerni. S ha nem jön közbe a koronavírus, ez a dráma teljes valójában a szemünk elé tárult volna. Emlékezetes,

az eredeti tervek szerint a 2020-as Nemzeti Konzultáció a cigány közösségről szólt volna;

például arról, hogy a magyar bíróság a gyöngyöspatai romák számára helyesen ítélt-e meg kártérítést szegregáció címén. (A cigányság célkeresztbe állítása a börtönbiznisz emlegetésével - a konzultáció másik témájával - is még hangsúlyosabb lett volna).

Mindenesetre, miközben a borsodi Lyukóvölgyben még mindig száraztésztáért veszik a cigányság szavazatait, addig Deutsch Tamás és Szájer József fideszes EP-képviselők szerint a legnagyobb veszély a roma társadalomra Bíró László, az ellenzék Borsod 6-os jelöltje.

{"preview_thumbnail":"/sites/default/files/styles/video_embed_wysiwyg_preview/public/video_thumbnails/nycEWrHbEsY.jpg?itok=KhQZBGq_","video_url":"https://www.youtube.com/watch?v=nycEWrHbEsY&feature=emb_title","settings":{"responsive":1,"width":"854","height":"480","autoplay":0},"settings_summary":["Beágyazott videó (Alkalmazkodó)."]}

Sőt, egészen messzire gurult Deutschék biciklije. Az európai szocialistákat és Renew Europe EP képviselőcsoportját azzal riogatják, hogy Bíró László MSZP-s, DK-s és momentumos támogatása veszélyt jelent az európai zsidó és roma állampolgárokra nézve. 

A nyilvánvaló fideszes hazugság Bíró László korábbi - egyébként súlyos - Facebook-posztjain alapszik, amikért egyébiránt a jobbikos politikus bocsánatot kért, és amit el is fogadott minden őt támogató ellenzéki párt. Hogy ez a - magyar politikustól nem túl gyakori - gesztus végül mennyit ér a választók szemében, legkésőbb október 11-én kiderül, de

az bizonyos, hogy Bíróénál sokkal komolyabb és sértőbb, a cigány közösséget okkal és joggal felháborító fideszes kiszólás maradt megbánás nélkül.

Elég ha csak Pócs János fideszes országgyűlési képviselőre gondolunk, aki azzal viccelődött, hogy kazánba zárt egy embert, majd alá is gyújtott. Az erőszakos videófelvételnek az adott rasszista színezetet, hogy a kazánba zárt férfi történetesen cigány volt. Pócs János nem kért bocsánatot, és azóta is országgyűlési képviselő.

De szintén emlékezetes, amikor a Fidesz igyekezett a két ellenségképét egybe gyúrni, és a cigányságot az illegális bevándorlókkal azonosította.

"Magyarországnak az a történelmi adottsága, hogy együtt él néhány százezer romával. Ezt valakik valahol valamikor eldöntötték, amit mi megörököltünk"

- játszott már 2015-ben a jól ismert, "a magyarok döntsék el, kivel akarnak együtt élni" című Fidesz-operettből a miniszterelnök.

Majd a kampány finiséhez közeledve egyre keményebbek lettek.

"Én nem akarok erről hosszan beszélni, mert szerintem Miskolcon nem kell erről sokat beszélni, ugyanis Miskolcon az emberek tudják, hogy mi az a bevándorlás. Volt itt, amikor ebbe a városba a városon kívülről tömegesen bevándoroltak. Látták, mi lett belőle.(...) Pedig ezek az emberek, akik ide bejöttek, Magyarország területéről jöttek be"

- nyilatkozott Orbán Viktor Miskolcon.

"600 éve élünk együtt a cigányokkal, és mind a mai napig nem tudtuk őket integrálni, hogy beszéljük világosan. Akkor hogyan tudnánk integrálni olyanokat, akik egy másik világból, egy másik kultúrából, másik identitással jönnek ide? 600 év múlva sem jutunk egyről a kettőre"

- tette még hozzá Lázár János is.

Valamilyen oknál fogva azonban a fentebb említett esetekben nem adtak hangot aggodalmuknak Deutsch Tamásék, már ami Európa zsidó és roma állampolgárai biztonságát illeti.

De az egész nem is számítana, ha a tényleg annyi lenne csak a magyar roma társadalom legnagyobb baja, hogy néhány politikus milyen posztot oszt meg, milyen mondatokat fogalmaz meg egy-egy gyengébb pillanatában.

De nem ez a legnagyobb probléma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahogyan Taktaköz elfelejtett falvaiban sem.

Óvatos becslések szerint is sok tízezer honfitársunknak a kilátástalan szegénység jutott osztályrészül, akik vagy végleg, vagy részlegesen kipottyantak az egyébként sem túl erős szövésű szociális hálóból, aminek okán ma, 2020-ban is nyomorognak.

Remélhetőleg, az időközi kampány idejére az amerikai tartózkodását megszakító Koncz Zsófia is felismeri, mit jelent a Bogdán László által csak cigányplutóniumnak nevezett szociális krízisállapot, és ha mást nem is, de legalább tájékoztatja a valóságról párttársait. És talán így Brüsszelbe is eljuthat a magyar romák híre.