Koronavírus: Húszezren szurkolhatnak a szuperkupa-döntőben a Puskás Arénában

Koronavírus: Húszezren szurkolhatnak a szuperkupa-döntőben a Puskás Arénában

A járványügyi szigorítások ellenére is kitart a budapesti szuperkupa-mérkőzés mellett a kontinentális futballszövetség (UEFA). A Bajnokok Ligája-győztes német Bayern München és az Európa-liga-címvédő spanyol Sevilla szeptember 24-én a Puskás Arénában csap össze 20 ezer ember előtt. Augusztus végén a kormányinfón Gulyás Gergely még nem mondta biztosra, hogy külföldiek is a helyszínen nézhetik meg a döntőt. 

A Blikk írása felhívja a figyelmet arra, hogy a találkozó a pandémia kezdete óta az első, nézők előtt rendezendő nemzetközi kupameccs, de a külföldi szurkolók érkezése kérdéseket vet fel. 

A német Kicker magazin azonban azt írja, hogy a budapesti szuperkupa-dötnő megrendezése veszélybe kerülhet, miután kedden Magyarország lezárta határait a külföldiek előtt. Korábban az UEFA illetékesei a budapesti stadionban tartottak helyszíni bejárást és a szervezéssel kapcsolatos feladatokról is egyeztettek. Vagyis úgy tűnik, az UEFA ragaszkodik a budapesti mérkőzéshez.

Az már kiderült, hogy a 3-3 ezer német és spanyol drukker számára három napon belüli negatív teszteredményt igazoló okirattal lehetséges a belépés, s a reptérről őket egyenesen a stadionba visszik, aztán vissza. De így is számos kérdés felvetődik. Hány repülővel érkeznek a drukkerek? Mennyi idő alatt jut be ellenőrzésekkel együtt az országba a 6000 külföldi szurkoló? Hány busz kell a szállításukhoz? Ki ellenőrzi, hogy a buszokon és a stadionban viselik-e a maszkokat? Melyik szállodában laknak majd a Bayern és a Sevilla játékosai? Ők hány estét töltenek Budapesten?

A lapnak nyilatkozó szakértő szerint, ha 50 fővel számolnak buszonként, akkor 3000 embert 60 fuvarral el lehet vinni. 

Ehhez 20 jármű kell, amelyek háromszor fordulnak. A repülőgépek sem egyszerre érkeznek, nem is egyszerre indulnak, ennél több busz pedig már akadályozná egymást. Összesen 40-50 busszal ez a létszám kezelhető 

- véli Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke.