A Facebook szünetelteti a politikai hirdetéseket az amerikai elnökválasztás előtti héten

A Facebook szünetelteti a politikai hirdetéseket az amerikai elnökválasztás előtti héten

A Facebook csütörtökön közölte, hogy nem fogad új politikai hirdetéseket az amerikai elnökválasztást megelőző héten. A világ legnagyobb közösségi oldala egyúttal bejelentette, hogy 

  • megjelöli azokat a bejegyzéseket, amelyek a végeredmény hivatalos közzétételét megelőzően győztesnek állítja be egyik vagy másik felet, valamint
  • kiszélesíti a szavazástól való eltántorítást célzó tartalmak kategóriáját, és válogatás nélkül törli az ilyen bejegyzéseket.

Zuckerberg a hirdetésstop okairól is írt bejegyzésében

Mark Zuckerberg, a vállalat igazgatója a változásokról szóló Facebook-bejegyzésében azt írta: aggasztják a koronavírus-járvány miatt a választók előtt álló egyedi kihívások, amelyek sokakat levélszavazásra ösztönöznek.

A közösségi oldal megálmodója hozzátette, “az is nyugtalanít, hogy nemzetünk megosztottsága, illetve az esetlegesen napokig vagy hetekig tartó szavazatszámlálási folyamat miatt megnőhet a zavargások kockázata az országban.”

A már a rendszerben lévő hirdetések továbbra is futhatnak, újabbak azonban nem lesznek

Bejegyzésében leszögezte, hogy továbbra is a még több közbeszédet tartja a rossz közbeszéd ellenszerének, ugyanakkor kénytelen figyelembe venni azt, hogy a választást megelőző napokban esetleg nem lesz elég idő megcáfolni az újabb és újabb állításokat, ezért döntött a hirdetésstop mellett.

A már a rendszerben lévő hirdetések továbbra is futhatnak, de azok tartalmát és dizájnját nem lehet megváltoztatni a választás előtti héten.

A Facebookot az elmúlt időszakban sok bírálat érte saját soraiból is, például azért, mert a közösségi oldalon jelöletlenül és változatlan formában megjelenhetett Donald Trump jelenlegi elnök több kifogásolt bejegyzése, köztük egy, a levélszavazásról félrevezető állításokat tartalmazó üzenet.

(MTI)