Elhunyt az Oscar-díjas Jiří Menzel

Elhunyt az Oscar-díjas Jiří Menzel

Elhunyt 82 éves korában Jiří Menzel Oscar-díjas cseh rendező – közölte felesége, Olga Menzelová a Facebook-oldalán vasárnap. A cseh sajtó értesülése szerint a haláleset szombaton történt.

Jiří Menzel kéttucatnyi játékfilmet, valamint dokumentumfilmet rendezett, emellett Csehországban és más államokban – köztük Magyarországon – számos színházi előadás fűződik a nevéhez.

Színészként mintegy 80 filmes és televíziós alkotásban szerepelt. A Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjéért, amelyet Bohumil Hrabal művéből rendezett, 1967-ben megkapta az Oscar-díjat.

Az 1985-ben készült Az én kis falum című filmje minden idők egyik legnépszerűbb cseh vígjátéka, amely 1986-ban újabb Oscar-jelölést hozott a rendező számára. A filmben Bán János Jászai Mari-díjas színész alakítja a főszerepet.

Színészként Menzel legutóbb Martin Šulík szlovák rendező Tlmočník (Tolmács) című filmjében szerepelt.

(MTI)