Müller Cecília: lassan telítődnek első körben kijelölt járványkórházak

Müller Cecília: lassan telítődnek első körben kijelölt járványkórházak

Nem szabad belefáradnunk a koronavírus-járvány kezelésébe, mert legalább annyi van még előttünk, mint amennyi mögöttünk - figyelmeztetett az országos tisztifőorvos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában az MTI beszámolója szerint.

Müller Cecília azt mondta, az utóbbi héten szerte a világban megugrott az új fertőzöttek száma, és Magyarországon is napról napra egyre több a beteg és a halálos áldozat is. Az országok különbözően kezelik a járványt, másként gyűjtik az adatokat, így azok nem összehasonlíthatók, de az emelkedő tendencia mindenhol látszik - tette hozzá.

A szakember szerint a járvány első hullámában Magyarország nagyon sikeresen védekezett, "mindenki a helyén volt", az egészségügy, a hatóságok, az irányító szervek és legfőképpen a lakosság.

A járvány az első hulláma után egy rövid fellélegzést követően sokkal erőteljesebben indult újra, ám most nem szabad elfáradnunk, mert a járványból legalább annyi van még előttünk, mint amennyi mögöttünk áll

- hangsúlyozta Müller Cecília.

A járvány megelőzésében és terjedésének lassításában a lakosság tud a legtöbbet tenni, és ebben mindenkire számít, hiszen a felelősség közös - emelte ki.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az őszi időszak kedvez a felsőlégúti megbetegedések megjelenésének, előttünk az influenzaszezon is. A háziorvosokhoz eljuttatták az influenza elleni védőoltásokat - mondta, és arra kérte a krónikus betegeket, hogy igényeljék az oltást háziorvosuktól. A fiatalabbaknak egészségük megőrzése érdekében C- és D-vitamin szedését javasolta.

Müller Cecília elmondta: az egészségügyi ellátórendszert felkészítették a betegek fogadására.

Kitért arra, hogy a koronavírus-betegek ellátására első körben kijelölt kórházak lassan telítődnek, ezért azokban megemelték az ágyak, és ehhez rendelve a szükséges eszközök számát is.

A második vonalbeli intézmények közül is már néhány részt vesz a betegek gyógyításában, így az ellátás mindenki számára biztosított. Az egészségügyi dolgozók átvezénylése is folyamatos - mondta az országos tisztifőorvos.

(MTI)