A Momentum ellenzéki operatív törzset akar

A Momentum ellenzéki operatív törzset akar

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke bejelentette, hogy a koronavírus-járvány második hulláma miatt ellenzéki operatív törzs felállítását kezdeményezi, amihez meghívta "a 2022-es együttműködésben résztvevő pártok elnökeit, társelnökeit."

A Momentum közleménye szerint Fekete-Győr úgy fogalmazott, hogy

Az ellenzék 2022-től közösen szeretné kormányozni Magyarországot. Ehhez pedig arra van szükség, hogy egy ilyen nemzeti sorskérdésben, mint amilyen a koronavírus-válság, közösen tudjunk fellépni. A javaslatunk alapján ez a közös fellépés az ellenzéki operatív törzs felállítása lenne. 

Elképzelésük szerint az ellenzéki operatív törzs feladata az lenne, hogy közösen tegyen javaslatokat a kormánynak a járványkezelésre és közösen fogalmazzon meg kritikát a járványügyi intézkedésekről. Ezek mellett országos szintre emelnének olyan jó gyakorlatokat, amelyeket az ellenzéki vezetésű önkormányzatokban látnak, és országos kezdeményezéseket, adománygyűjtéseket indíthatnak.

Fekete-Győr szerint Karácsony Gergely és Jakab Péter már biztosították a támogatásukról a kezdeményezést és ott lesznek az ellenzéki egyeztetésen.

Lapunk megkereste Lukács László Györgyöt, a Jobbik országgyűlési képviselőjét, aki kérdésünkre megerősítette, a párt részt fog venni az ellenzéki pártokkal közös tárgyalásokon.