Robbantással fenyegetőzött a vírushelyzetre hivatkozva

Robbantással fenyegetőzött a vírushelyzetre hivatkozva

Egy férfi az áruházban levők számának csökkentésére akarta kényszeríteni a rendőrséget, ellenkező estre pedig robbantást helyezett kilátásba az ügyészség vádat emelt ellene és letöltendő börtönbüntetést indítványoz – áll a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében. 

A vádirat szerint egy ötvennégy éves férfi 2020. április 23-án, a reggeli órákban felhívta a 112-es segélyhívó számon a rendőrséget, és előadta, hogy egy XIII. kerületi áruházban túl sokan tartózkodnak. A férfi délután ismételten telefonált, mivel álláspontja szerint továbbra is sokan vannak a bevásárlóhelyen, és ekkor már

azzal fenyegetett, hogy ha a rendőrség két napon belül nem intézkedik, akkor egy Molotov koktéllal ő fogja megszüntetni a kifogásolt helyzetet.

A telefonáló nem sokkal később személyesen megjelent a boltnál, és annak falára alkoholos filctollal becsmérlő mondatokat írt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság bevetési rendőrei még aznap elfogták a férfit, a XIII. kerületi nyomozók pedig gyanúsítottként hallgatták ki. A Fővárosi Főügyészség a terhelt ellen terrorcselekménnyel fenyegetés bűntette és falfirka elhelyezésével elkövetett rongálás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – halmazati büntetésként – ítélje a férfit börtönbüntetésre, valamint tiltsa el a közügyek gyakorlásától és rendelje el a vádlott két, korábban felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének a végrehajtását. A vádlott letartóztatásban van.

A Fővárosi Főügyészség felhívja a figyelmet, hogy azért, hogy az állami szervek kényszermentesen biztosíthassák a közrendet, minden fenyegetést komolyan kell venniük, és akkor is bűncselekmény valósul meg, ha valaki csak színlelte, hogy terrorcselekményt kíván elkövetni. Ez a bűncselekmény kiemelkedő példa arra, hogy a kimondott szónak mekkora súlya lehet.