Szíria "törvénytelen államnak" minősítette az Egyesült Államokat

Szíria "törvénytelen államnak" minősítette az Egyesült Államokat

"Latorállamnak és törvényen kívülinek" minősítette szerdán Szíria az Egyesült Államokat azután, hogy médiabeszámolók szerint Donald Trump amerikai elnök az előző nap felfedte: meg akarta öletni Bassár el-Aszad szíriai elnököt 2017-ben.

Trump kedden közölte, hogy meg akarta öletni Aszadot, de akkori védelmi minisztere, Jim Mattis kifogásolta a műveletet. Trump és Mattis kapcsolata később megromlott, aminek következtében az utóbbi 2018-ban lemondott tisztségéről.

A SANA szíriai állami hírügynökség egy külügyi forrást idézve szerdai beszámolójában úgy fogalmazott: Trump megjegyzései bebizonyították, hogy "ez az (amerikai) vezetés lator és törvénytelen, és ugyanazt a gyilkos és likvidáló módszert követi, amelyet a terrorszervezetek alkalmaznak". A forrás hozzátette: Trump kijelentése egyértelműen rámutat arra, hogy "miképpen csökkent az amerikai kormányzat politikusai magatartásának minősége".

A szíriai elnököt a nemzetközi közösségben azzal vádolják, hogy szíriaiak ezreit ölette meg, és tiltott fegyvereket vetett be a polgárháború 2011-es kitörése óta.

A dpa német hírügynökség megjegyezte: Trump keddi kijelentései szöges ellentétben állnak 2019-es nyilatkozataival. Az amerikai elnök akkoriban szigorúan visszautasította a The Washinton Post című napilap egyik tudósítójának könyvében szereplő bekezdést, amely a szíriai vezető elleni lehetséges amerikai merényletekről szólt.

"Még csak szóba sem került" egy lehetséges támadás

- mondta Trump akkor.