Választási csalás miatt indított eljárást a Fővárosi Főügyészség

aláírásgyűjtő ívek

A Fővárosi Főügyészség választás rendje elleni bűntett miatt emelt vádat két nő ellen, akik három – az Országgyűlésen kívüli – párt jelöltjeit segítették törvénytelen módon - írja a portálunknak eljuttatott közleményében az ügyészség.

A vádirat szerint egy negyvenhét éves nő ismeretlen körülmények között hozzájutott a 2014. évi országgyűlési választás jelentős számú ajánlóívének másolatához.

A nő bérelt egy irodát a IX. kerületben és egy harminckilenc éves nő segítségével megszervezte, hogy futárok és másolók az ajánlóívek másolatáról a választópolgárok adatait a 2018. évi országgyűlési választás ajánlóíveire másolják és azokat leadják.

A vádlottak célja az volt, hogy három – akkor és most is – Parlamenten kívüli párt országgyűlési képviselőjelöltjei a szükséges ajánláshoz hozzájussanak. A bűnös magatartás következtében három országgyűlési képviselőjelöltet is nyilvántartásba vettek.

 A két nő mint felbujtó ellen a Fővárosi Főügyészség három rendbeli választás rendje elleni bűntett és hat rendbeli hamis magánokirat-felhasználásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottakat végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre.