Maszk nélkül, az őrt megütve tört be a Gottsegen György kardiológiai intézetbe egy férfi

Kórház
MTI/Kovács Tamás

Rendőrségi feljelentést tett a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet csütörtökön azután, hogy egy férfi maszk nélkül rohant be a kórházba, majd a járványügyi protokollok betartása miatt utána szaladó biztonsági őrt is megütötte.

Erről az intézet Facebook-oldalán számolt be, mint írták, az események miatt meg vannak döbbenve és szomorúan állapítják meg, hogy míg a járvány első hulláma alatt komoly társadalmi támogatást kaptak, most már agresszióval, méltatlan kritikákkal és számonkéréssel találkoznak.

„Tegnap rendőrségi feljelentést is kellett tennünk. Egy bent fekvő gyermek édesapja nem volt hajlandó megállni a járvány megfékezése céljából felállított szűrési ponton. Az ott dolgozó kollegák, hiába mondták, hogy látogatási tilalom van érvényben, az elkövető félrelökte a biztonsági őrt, majd berohant az épületbe és meg sem állt a Gyermekszív Központ második emeletéig. A biztonsági őr itt utol érte és felszólította, hogy tegyen eleget az Intézet COVID-19 protokolljában előírt szűrési kötelezettségének és vegye fel - az ingyenesen biztosított - szájmaszkot. Az illető erre sem volt hajlandó, sőt, megütötte a szolgálatot teljesítő kollégát.”

A kórház szerint az elmúlt napokban nem ez volt az egyetlen konfliktus, több kritika érte őket a járványügyi helyzet miatt bevezetett eljárásrendekért, pedig a szív-és érrendszeri megbetegedéssel küzdők a vírus szempontjából a legveszélyeztetettebbek.

Mi áll a vírustagadás és a maszkellenesség hátterében? - Interjú Faragó Laura szociálpszichológussal

Újra lehet élesztőt kapni a boltban, pedig itt van a koronavírus-járvány második hulláma, ami az elsőn is túlmutathat. A kezdeti pánikot azonban nem csak higgadt mértéktartás, hanem lázadás és gúnyolódás is felváltotta. Mi történt az emberekkel? Kik, és miért lettek vírustagadók vagy maszkellenesek? Lehet-e egyáltalán más véleményünk egy járványról?