„A regnáló vezetés minden tette a káosz megteremtésére és a további feszültség kialakítására irányul”

„A regnáló vezetés minden tette a káosz megteremtésére és a további feszültség kialakítására irányul”

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vezetése által hétvégén kiadott közleményében azzal vádolták az egyetemet fenntartó alapítványt, jogellenesen módosították az SZFE működési szabályzatát annak érdekében, hogy pályázat nélkül tudjanak intézményvezetői jogkörrel felruházott rektorhelyetteseket kinevezni. A közlemény szerint a jogsértések miatt az egyetem vezetői bírósághoz fordultak.

Erre reagálva a Vidnyánszky Attila vezetése alatt álló fenntartói alapítvány többek között azt írta:

az egyetem leköszönő vezetésének nem célja az intézmény színvonalának növelése, nem célja a hallgatók prosperáló jövőjéhez való hozzájárulás megteremtése, hiszen a regnáló vezetés minden tette a káosz megteremtésére és a további feszültség kialakítására irányul.

Úgy vélik, az alapítvány kuratóriumának célja világos: szeretnék, hogy az SZFE az oktatás lehető legmagasabb színvonalán, a művészi szabadságot megtestesítve, a múlt és a jelen ismereteivel felvértezve olyan tudást nyújtson, mely megfelel a hazai és nemzetközi szakma elvárásainak, mindezt a hazai jogszabályi keret maradéktalan betartása mellett. Úgy fogalmaztak: 

Ennek megvalósulása érdekében számtalanszor javasoltunk párbeszédet és kínáltunk együttműködést az egyetem lemondott vezetésének, eredménytelenül.

SZFE-ügy: Mi sem vagyunk méltatlanabbak az autonómiára, mint egy állami egyetem

A korábbi ígéretéhez híven a Színház- és Filmművészeti Egyetem megkezdi a 2020/2021-es tanévet, ami persze nem azt jelenti, hogy a hallgatók feladnák követeléseiket, miután a kormány megfosztotta az intézményt az autonómiájától azáltal, hogy a Vidnyánszky Attila vezette alapítvány kezébe helyezték azt.

Az alapítvány szerint minden lépésük törvényes volt, ez pedig a jövőben is így lesz.

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma ezért határozottan felszólítja az SZFE önszántából leköszönt, de láthatóan távozni nem akaró vezetését, hogy a politikai nevelőtábor megszervezése és annak lelepleződése után végre fejezze be a közjátékot, biztosítsa az oktatást, és tegyen meg mindent az SZFE polgárai biztonságának szavatolása érdekében a járványhelyzet során!

 

- zárul a közlemény.