Szakszervezeti Szövetség elnöke: akik megvalósítják javaslataikat, azokra szavaznak 2022-ben

Kordás László
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke
Kovács Tamás/MTI

Szakszervezeti akciót szervezett több tömörülés is Pápára csütörtök estére, ugyanis az Orbán-kormány egyik stratégiai partnere, a Yanfeng nevű, kínai-amerikai autóipari beszállító igyekszik megakadályozni az üzemi tanács megválasztását. Az üzemi tanácsnak kellene képviselnie a munkavállalók érdekeit a cég vezetésével szemben, így az, hogy a multi akadályozni igyekszik a szavazást, csorbíthatja a munkavállalók jogait.

A csütörtöki akción ott volt Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) vezetője is, aki akkor elmondta, hogy a 2012-ben elfogadott NER-féle Munka Törvénykönyve rengeteg kiskaput rejt, melyekkel a munkáltatók élnek is – ezeket azonban be fogják záratni, mivel a szakszervezetek szerint nem lehetnek ilyen, a munkások kizsákmányolását és elnyomását elősegítő passzusok a törvényben. Hangsúlyozta, nem lehetnek kiskapuk a törvényben, melyek gátolják az üzemben lévő demokráciának a kiterjedését, illetve követelni fogják a kormánytól, hogy "ezeket a kiskapukat zárja be, és csak olyan vállalkozás kaphasson állami támogatást, ahol rendezettek a munkaügyi kapcsolatok”.

Az Alfahír pénteken kereste meg a konföderáció elnökét, hogy rákérdezzen, hogyan lehetne bezárni ezeket a kiskapukat.

Kordás László szerint normális ügymenetben ez tárgyalásos úton zajlana. Ha meghoz a parlament egy törvényt, és annak alkalmazása során kiderül, hogy az kijátszható, akkor egyeztetni kell az érintettekkel, és be kell fogadni a szükséges módosításokat.

De Magyarországon ez a modell nem működik, a MASZSZ több mint 60 módosítóval élt a Munka Törvénykönyve kapcsán, azonban ezeket a kormányzat lesöpörte az asztalról.

Kordás László felidézte, próbálták az utcán kierőszakolni tüntetésekkel, hogy ezek a szabályok változzanak, de ezzel még a rabszolgatörvény elleni demonstrációk idején, 2018 telén sem jártak sikerrel.

"A '22-es választásokra fogunk koncentrálni, a javaslatainkat előterjesztjük a választáson indulni kívánó pártoknak. Arra bíztatnánk a tagjainkat, hogy akik vállalják, hogy ezeket megvalósítják, azokra szavazzanak"

- fogalmazott portálunknak a MASZSZ elnöke.

A szakszervezeti vezető emlékeztetett arra is, hogy hiába vállalta 2015-ben a kormányzat, hogy a parlament elé viszi a háromoldalú megállapodás záradékát, a sztrájkjog módosításával, a munkatörvénykönyvvel, valamint a korkedvezményes/korengedményes nyugdíjazással kapcsolatos változtatások iránti szakszervezeti igényt, ez sem valósult meg.

Elmondta továbbá, hogy világnézettől függetlenül minden szakszervezeti tömörülés úgy látja, a tárgyalásos út már nem vezet eredményre.