Továbbra is sorozatosan veszíti el a Fidesz lakájmédiája a Jobbik elleni pereket

Továbbra is sorozatosan veszíti el a Fidesz lakájmédiája a Jobbik elleni pereket

Rosszul zárult a hét a kormánypártok sajtója számára a Fővárosi Törvényszéken, hiszen két nap alatt három esetben kötelezték őket sok százezres sérelemdíj megfizetésére a korábban közölt hazugságaik miatt.

Csütörtökön a Lokál kiadójának kellett volna bebizonyítania, hogy igazat írtak Jakab Péterről, amikor azzal vádolták a Jobbik elnökét, hogy bűnözőkként beszélt a teljes zsidóságról, majd azt, hogy Czeglédy Csaba, Gyurcsány Ferenc ügyvédje finanszírozta Rig Lajos országgyűlési képviselő egy korábbi kampányát, olvasható a Jobbik közleményében.

Jellemző a Lokál színvonalára, hogy a perben az állításaik valós voltát még csak meg sem próbálták bizonyítani, így nem lehetett más az eredmény, mint az, hogy mindkét esetben félmillió forintot is meghaladó sérelemdíj és a perköltség megfizetésére kötelezte őket elsőfokú döntésében a Fővárosi Törvényszék

– számolt be a Jobbik.

Pénteken az Origo következett. Ott még 2018-ban írták le azt a hazugságot, hogy a Jobbik frakciójának tagjai egy hivatalos összejövetelükön Orbán Viktor mentorát, Soros Györgyöt éltették, és megünnepelték a Sargentini-jelentést.

A Jobbik kifejtette, köztudott, hogy a miniszterelnökkel ellentétben a nemzeti néppárt soha nem volt nemhogy jó, de semmilyen kapcsolatban a hazug kormánypártok által mostanra már ellenségként beállított korábbi Fidesz-főszponzorral, ezért itt sem volt más választása a bíróságnak, mint még nem jogerős határozatban a sorozatos valótlanságai miatt a pereit sorra elbukó propagandaoldal fenntartóját több százezer forintos sérelemdíj és a perköltség megfizetésére kötelezni.

A Jobbik továbbra sem fogja szó nélkül hagyni a magát kereszténynek hazudó kormánypártok folyamatos, megrendelt lejárató cikkeit, és minden esetben elégtételt fog ezeken venni a rágalmazókkal szemben!

 

– zárul a közlemény.