Orbán Viktor: Felszálló ágban van a járvány

Orbán Viktor: Felszálló ágban van a járvány

Továbbra is felszálló ágban van a járvány, de Magyarország erősebben fog kijönni a helyzetből, ha lesz vakcina - mondta Orbán Viktor a TV2 Tények című műsorában.

Ki fogunk ebből a nyomorúságból szabadulni, és addig pedig ki fogjuk bírni. Működni fog az egészségügy, működni fog a gazdaság, és nem fogunk hátralépni, hanem megőrizzük az esélyét annak, hogy Magyarország a válságból megerősödve kerüljön ki

 

– közölte beharangozójában a miniszterelnök.

Beszélt arról, hogy a gazdaságot újra fel lehet pörgetni, de az elvesztett életeket nem lehet visszahozni.

Felszálló ágban van a járvány

 

– fogalmazott.

A vakcina kapcsán közölte, ahhoz egyre közelebb vagyunk, s folyamatosan tárgyalnak az amerikaiakkal, a kínaiakkal, a japánokkal és az oroszokkal is.

Most azt mondják, hogy legkésőbb a jövő év közepére lehet vakcina, de az amerikaiak már azzal számolnak, hogy az idei év végére is lehet. Az orosz vakcinát máig a WHO sem fogadta el, azzal óvatosak vagyunk, a kínaiak is biztatóan haladnak

 

– mondja Orbán. 

Kifejtette azt is, hogy

a nyár nagy csábító, ez most is így történt, de az ősz segít, mert lehűti a kedélyeket, most sokkal inkább betartják az emberek a szabályokat.

Az átvezénylésekről szót ejtve kifejtette, nehéz az orvosoknak és a nővéreknek, de mindenhol van elegendő eszköz. A legnehezebb kérdés az ember, senki nem boldog ilyenkor az átvezénylés, átcsoportosítás miatt. 

Ez sosem lesz népszerű, de nem tudjuk máshogy megoldani az egészségügy felkészítését

– emelte ki a miniszterelnök. 

Felhívta a figyelmet arra is, hogy Ausztria még betölti a kísérleti labor szerepét, de a világ nem ér véget Ausztriában.

Őket követjük, mert azt gondoljuk, hogy ami náluk történik, az késéssel nálunk is meg fog. Az egyetlen dolog, amit nem értek, az Csehország, ahol eldurvult a járvány, erre figyelnünk kell 

 

– mondta.

A közmunkás bér emelésével kapcsolatban kifejtette egy dologra kell koncentrálni, a munkahelyekre, amihez három dolog szükséges:

  • Segíteni a vállalkozókat adócsökkentéssel, támogatással, fejlesztéssel.
  • Az állam is tudjon felvenni embereket. 
  • A harmadik pedig a közmunka, ahol a bérek emelése mindenképp szükséges lesz a következő év során. 

A munkahelyekről is beszélt Orbán: 

A 4,5 milliós álomhatárt átléptük a foglalkoztatottak terén, az én fejemben már létezik egy 5 milliós szám, de ezt nem a következő hónapokban fogjuk elérni.

Hozzátette, jelenleg az igazi kérdés az, hogy a vállalkozók tudnak-e olyan új munkahelyeket létrehozni, melyek versenyképesebbek, mint a jelenlegiek. A válság ugyanis elindít egy olyan folyamatot is, hogy az üzemeket ott fogják újranyitni, ahol a legversenyképesebb.

Ha mi nem vagyunk elég versenyképesek, nem elég jó az adórendszerünk, akkor elviszik máshova a munkahelyeket. A világban most zajlik egy verseny ezen a téren, amibe nekünk be kell szállnunk

 – szögezi le Orbán hozzátéve, ezt a munkát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter irányítja. 

Budapestről is beszélt a miniszterelnök, kifejtette, a fővárosnak nincs olyan üzleti modellje, ami a magyarokat hozná Budapestre, ezen pedig mindenképpen változtatni kell, hiszen – ahogy fogalmazott – nem lehet egy lábon állni. Úgy véli, nagyon sok pénzt hagytak a budapesti vállalkozásoknál is, a kormány pedig megtette, amit lehetett, azonban nem ártana "rásegítés". 

Szavait így zárta:

Lesz egy pont, amikor ki fogunk szabadulni ebből a nyomorúságból, lesz vakcina, meg fogjuk szervezni, hogy az mindenki számára elérhető legyen, aki szeretné.