15 évesen már 26 bűncselekményt követett el egy kecskeméti fiú

15 évesen már 26 bűncselekményt követett el egy kecskeméti fiú

A kecskeméti nyomozók őrizetbe vettek egy 15 éves helybélit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy még 2020 szeptemberében a megyeszékhely egyik utcájából elvitt egy személyautót - írja a rendőrség honlapja. A fiatal némi autókázás után Kecskemét-Homokbánya területén hagyta sorsára a járművet.

Mint írják: a tinédzser nem ismeretlen a rendőrök előtt: a gyanú szerint szeptemberben több bűncselekményt is elkövetett. Szeptember 16-án egy cég telephelyére mászott be, és onnan közel 400.000 forint értékben vitt el szerszámgépeket, készülékeket. A következő éjjel – hasonló zsákmány reményében – visszatért az üzem területére, ekkor készpénzt tulajdonított el. Néhány nappal később egy másik vállalat telephelyét célozta meg: itt többek között egy autó indítókulcsát vette magához. A fiatal szeptember 21-én egy lakóház udvaráról kerékpárt emelt el.

A fiú ellen a kecskeméti rendőrök

további 21 rendbeli – 2019 szeptembere és 2020 augusztusa között elkövetett – bűncselekmény miatt folytatnak eljárást.

Ezek főként vagyon elleni cselekmények, illetve egy kifosztás bűntette.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a 15 éves kamaszt őrizetbe vették, és a helyi ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására - írja a police.hu.