Hatszázötven telefonhívással zaklatta volt barátnőjét

Hatszázötven telefonhívással zaklatta volt barátnőjét

Vádat emeltek egy 30 éves férfi ellen, aki 2019 júliusa és szeptembere között több száz alkalommal próbálta hívni volt barátnőjét - írja az Ügyészség honlapja.

A vádirati szerint a 30 éves férfi és a 22 éves lány 2019 júniusáig együtt jártak, ám ekkor a lány közölte a férfival, hogy kapcsolatuknak vége. A vádlott ebbe nem tudott belenyugodni és 2019 szeptemberéig több mint 650-szer hívta telefonon a sértettet. Volt olyan augusztusi nap, hogy az elkövető 148 alkalommal próbált telefonálni a sértettnek.

Az is többször előfordult, hogy a férfi megjelent a hölgy munkahelyén és lakóhelyén, ahol hosszasan csöngetett, az ajtót rugdosta, próbálta felvenni a kapcsolatot a lánnyal.

Ezen túl a vádlott szóban és írásban is többször életveszélyesen megfenyegette a sértettet, egy alkalommal meg is rángatta a lányt. A sértett élt jogával, magánindítványt tett az elkövető ellen, kérve az eljárás lefolytatását és a tettes megbüntetését.

Az ügyészség közleményében azt írja: az elkövetőt zaklatás és garázdaság elkövetésével vádolja, mely bűncselekmények büntetési tétele – a halmazati szabályokra tekintettel – három évig terjedő szabadságvesztés.