MTE rektora a szexuális zaklatásokról: nincs jelentősége annak, hogy tudtak-e a dolgozó kollégák erőszakos módszereiről

MTE rektora a szexuális zaklatásokról: nincs jelentősége annak, hogy tudtak-e a dolgozó kollégák erőszakos módszereiről

Júliusban közölt egy tényfeltáró cikket az azonnali.hu, melyben a Magyar Táncművészeti Főiskola (ma Magyar Táncművészeti Egyetem) egykori balettintézetis növendékei az intézmény falain belül átélt pedagógiai érzék teljes hiányáról, a gyerekek „fogyó eszközként” kezeléséről, a mindennapos lelki terrorról, ami gyakran fizikai fenyítéssel járt, és szexuális zaklatásról számoltak be.

Kriston László, a Balettintézet egykori növendéke például azt mondta a rendszerszintű terror kapcsán, hogy

burjánzottak a lealacsonyító pszichológiai játszmák a balettmesterek részéről”; „elterjedt volt az öltözőkben a megfélemlítés (bullying) és a bántó fizikai érintkezés”; „székeket hajítottak gyerekek felé tánc közben”; „a testalkattal kapcsolatos nyilvános megalázás (body shaming) ugyancsak elterjedt volt (ezért az anorexia is)”

Ahogy az a cikkben megszólaló volt diákok visszaemlékezéséből kiderül, idomított majmokként mosták át az agyukat, amit a balettmesterek tízéves korban kezdtek a diákoknál.

A lap a mai napon a téma kapcsán megjelentetett egy interjút is, melyben a Táncművészeti Egyetem rektorát sikerült szóra bírniuk, Bolvári-Takács Gábort, aki a cikk megjelenése előtt megpróbálta letiltani az interjút, sikertelenül.

 

A rektor többek között azzal próbál kibújni a vádak alól, hogy szerinte nincs jelentősége annak, hogy tudtak-e az évtizedek óta az intézményben dolgozó kollégáik erőszakos módszereiről. Ahogy fogalmaz,

Amíg valaki azt nem mondja, hogy vele konkrétan mi történt, addig nem lehet azt mondani, hogy tudtunk róla. Ez furcsa megközelítés, mert azt jelenti, hogy ebben az ügyben azoknak lenne felelőssége, akik történetesen 20-30 éve itt dolgoznak, akik meg öt éve jöttek ide, de egyébként a táncszakmában voltak és tudhattak bármiről, nekik meg nincs. Ennek az ügy szempontjából szerintem nincs jelentősége.

Az interjúból kiderül, hogy Bolvári-Takács az esetek kapcsán rendőrségi feljelentést tett, ami elutasító végzéssel járt, mivel a bűncselekménynek számító esetek is elévültek. Munkáltatóként Sebestyén Csabával és Sebestény Katalinnal, illetve Keveházi Gáborral szemben tudott intézkedni, akik viszont nem értették meg ezt a rektori lépést, hiszen neki az lenne a feladata, hogy megvédje a táncszakmát a rágalmaktól.

A beszélgetés kitér arra is, hogy a három megnevezett vádlottat a rektor hiába kérdezte a cikkben elhangzottakról,

Ők vitatták az egész cikket és annak hangvételét, ezért amikor én megkérdeztem őket, ugyanúgy tagadtak. Keveházi Gábor is ugyanazt az álláspontot tartotta fenn, amit a nyílt levelében megírt, ahogy Sebestény Katalin is. Sebestyén Csabának pedig semmi hozzáfűznivalója nem volt a cikkhez, kizárólag az ügyvédjén keresztül kommunikáltunk vele.

Bolvári-Takács az egész folyamat során az Egyetem érdekeit próbálta meg védeni, ahogy szerinte az is kizárt a korábban elindult képzések, intézkedések és tevékenységek miatt, hogy ma az évtizedekkel ezelőttihez hasonló esetek előforduljanak az MTE-n.

Ha az egyetemen belüli hangulatot veszem alapul vagy a tavaly, tavalyelőtt itt végzetteknek a visszajelzéseit, akkor ezek alapján úgy gondolom, jó úton vagyunk. Azt is le kell azonban szögeznem, hogy vannak szakmailag megalapozott vélemények, amelyek általában a balettművész-képzés gyökeréig nyúlnak vissza, akár a szovjet balettig, ami elindított egyfajta metodikát. Ha valaki abból indul ki, hogy már az alapoknál mást kellett volna választani évtizedekkel ezelőtt, és hogy a mai megváltozott világban ezek az alapok még megállják-e a helyüket, akkor erre azt kell mondanom, hogy ezzel kapcsolatban még van tennivalónk. De nemcsak nekünk, hanem az egész világban így van, és ez kortünet, nem pedig hirtelen szakmai eszmélés.

-tette hozzá.

A több egykori növendék által is szexuális visszaélésekkel vádolt Sebestyén Csaba (aki azóta perrel fenyegette meg az Azonnalit), az erőszakos viselkedéssel és órákon tett szexuális utalgatásaival a júliusi cikkben szereplő Keveházi Gábor nem kapott új szerződést az MTE-től, Sebestény Katalin pedig már csak a balettmesterképzésben résztvevő osztályát viszi végig – bár az egyebek mellett megalázó bánásmóddal vádolt mesternő állítja, a cikknek nincs ehhez köze, visszavonulása a saját döntése - írja az azonnali.hu.