Kirgiz válság - Katonai járművek indultak a kirgiz elnök rezidenciájához

Kirgiz válság - Katonai járművek indultak a kirgiz elnök rezidenciájához

Katonai járművek indultak a kirgiz elnök rezidenciájához, ahol szombaton összeül a parlament - jelentette péntek este a 24.kg helyi hírportál. A kirgiz belügyminisztérium legfrissebb tájékoztatása szerint a katonákat a fővárosi rendőrséggel és a polgárőrökkel közösen éjszakai járőrtevékenységre vetették be.

A 24.kg úgy értesült, hogy a képviselők a parlament következő ülésén fogják megerősíteni az új miniszterelnök személyét.

Rálőttek a volt kirgiz elnök gépkocsijára

Ismeretlenek rálőttek pénteken Biskekben Almazbek Atambajev volt kirgiz elnök gépkocsijára - jelentette az Inferfax orosz hírügynökség az ellenzéki politikus tanácsadójára, Farid Nyijazovra hivatkozva. A hírügynökségi jelentés szerint két másik ellenzéki politikus, Omurbek Babanov és Szapar Iszakov is a gépkocsiban ült - írja az MTI.

A múlt vasárnapi választások nyomán a kormányellenes tüntetők a parlament épületét tönkretették, a képviselőknek a zavargások és a különböző aktivista csoportok nyomásától tartva így minden ülés megtartásához új helyszínt kellett keresniük, ami megnehezítette a törvényhozás határozatképességét.

A 24.kg emellett úgy tudja, egy másik konvoj rendőrségi kísérettel nyugatról érkezett Biskekbe. A járműoszlopban elsötétített ablakú autóbuszok, katonai teherautók és egy BTR páncélozott személyszállító jármű haladt. A katonákat szállító teherautókat a város nyugati és déli részében is észlelték.

A belügyminisztérium szombatra virradóra közölte, hogy a különböző ellenzéki csoportok között kialakult pénteki zavargásokat követően sikerült úrrá lenni a helyzeten Biskekben. "A biskeki rendőrökből, katonákból és polgárőrökből álló éjszakai járőrség látott el szolgálatot a bűncselekmények és kihágások megelőzése, illetve megakadályozása érdekében. A közbiztonságot a biztonsági erők és a polgárőrök biztosítják. A magán- és közvagyon, valamint a stratégiai létesítmények megbízható védelem alatt állnak" - közölte a tárca, hozzátéve, hogy az éjszaka folyamán nem jelentettek sem zavargásokat, sem fosztogatásokat.

Szooronbaj Dzsejenbekov elnök pénteken rendkívüli állapotot vezetett be Biskekben október 21-ig. Az államfő Almazbek Orozalijev helyettes belügyminisztert nevezte ki a főváros parancsnokává. A vezérkar utasítást kapott "a helyzet ellenőrzésére", katonai járművek bevetésére, ellenőrző pontok felállítására és a fegyveres összetűzések megakadályozására.

Dzsejenbekov egyben aláírta a rendeletet Kubatbek Boronov miniszterelnök leváltásáról, akinek távozásával együtt a kormány mandátuma is megszűnik, de az új kabinet létrejöttéig ügyvezetői minőségben irányítja az országot.

A közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságban a múlt vasárnap választásokat tartottak, amelyeken az államfőhöz közel álló pártok kerültek be a törvényhozásba, de az eredményeket végül érvénytelenítették, miután a választáson induló 16 párt közül 11 is közölte, hogy nem ismeri el őket. Tömeges tüntetések kezdődtek Biskekben és több vidéki nagyvárosban, a tüntetők elfoglalták a kormány székházát, az elnöki hivatalt, a parlament és a biskeki polgármesteri hivatal épületét, és kiszabadítottak a börtönből több elítélt politikust. Azóta az országban teljes a politikai zűrzavar.

(MTI)