Elkaptak egy marihuánaültetvényt gondozó férfit

Elkaptak egy marihuánaültetvényt gondozó férfit

A Budapesti X. és XVII. Ügyészség indítványa alapján elrendelte a bíróság a letartóztatását annak a férfinak, akit kannabisz ültetvény professzionális gondozásával gyanúsítanak – írja a portálunknak is eljuttatott közleményében a Fővárosi Főügyészség. 

A megalapozott gyanú szerint egy 39 éves férfi 2020-ban egy XVII. kerületi ingatlanba kertjében és a kifejezetten erre a célra kialakított, sátorszerű mobil szekrényekben szellőztető, világító és fűtőrendszerrel kannabiszt termesztett.

A XVII. kerületi nyomozók a férfit október 7-én elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer birtoklásának bűntette miatt.

A nyomozó hatóság előterjesztése alapján a Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség indítványt tett a gyanúsítottak letartóztatására, figyelemmel arra, hogy megalapozottnak látta a szökés-elrejtőzés és a bizonyítás csalárd befolyásolásának veszélyét.

A nyomozási bíró a letartóztatást – az indítvány indokaival egyetértve – egy hónapra elrendelte, a végzés nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbezéssel élt – olvasható a közleményben.