Cipruson is visszaéltek a letelepedési kötvénnyel

Cipruson is visszaéltek a letelepedési kötvénnyel

A ciprusi kormány kedden bejelentette, hogy november 1-jétől felfüggeszti letelepedésikötvény-programját, miután médiaértesülések szerint sokan visszaéltek a lehetőséggel.

A mostani döntés előzménye az volt, hogy az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió dokumentumfilmet készített a programról. Ebben beépített újságírók

egy képzeletbeli, elítélt kínai befektető közvetítőiként léptek fel, és titokban filmre vették, ahogy egy magas rangú állami tisztségviselő, egy képviselő és egy jogász segíti kötvényhez jutni az ügyfelet.

A ciprusi jogszabályok szerint nem juthat letelepedési kötvényhez az, akinek neve szerepel a bűnügyi nyilvántartásban.

A filmre vett illetékesek azt állítják, hogy csapdába csalták őket, illetve hogy az esetet hónapokkal korábban jelentették a hatóságoknak. Demetrisz Szillurisz ciprusi házelnök, aki szintén szerepelt a filmben, kedden azt mondta:

október 19-től a nyomozás lezárásáig önként visszavonul tisztségéből.

A Reuters hírügynökség 2019 októberében beszámolt róla, hogy Hun Sen kambodzsai miniszterelnök bizalmasai és családtagjai ciprusi útlevélhez jutottak. A hírt követően a helyi hatóságok felülvizsgálták a programot. Az al-Dzsazíra pedig augusztusban arról tájékoztatott, hogy legalább 60 ember jelenthet biztonsági kockázatot, akik 2017 és 2019 között nyertek állampolgárságot Cipruson.

A ciprusi rendszer szerint az Európai Unióban szabad mozgást biztosító útlevélhez juthatnak mindazok, akik legalább kétmillió euró (több mint 700 millió forint) értékben fektetnek be az országban. A módszert sokan bírálták átláthatatlansága miatt. A ciprusi letelepedési kötvények közkedveltek az oroszok, az ukránok, a kínaiak és a kambodzsaiak körében.

(MTI)

Kockázatos Rogánék biznisze, bűnöző is magyar letelepedési kötvényhez jutott

A Magyar Nemzet cikke szerint egy karib-tengeri sziget hatóságai által kiállított erkölcsi bizonyítvány alapján tudott letelepedési kötvényt vásárolni egy jogerősen elítélt orosz állampolgár. Az adócsalásért elítélt férfi úgy játszotta ki a magyar hatóságokat, hogy a karib-tengeri Saint Kitts és Nevis hatóságától szerzett be erkölcsi bizonyítványt.