Eddig már közel 800 milliárd forint ment el sport tao-támogatásra

Eddig már közel 800 milliárd forint ment el sport tao-támogatásra

A Népszava friss cikkében arról ír, hogy csak tavaly 1087 milliárd forintnyi adót engedett el különböző kedvezmények formájában az állam, így 2019 volt az első év amikor ez az összeg túllépte az ezer milliárdot. Mindez a 2019-es költségvetés elszámolásából derült ki.

Az összegből tavaly újabb 146 milliárd forint ment a sportegyesületeknek a társasági adóból, ami a legnagyobb ilyen célú kifizetés volt.

Fontos megjegyezni, hogy társasági adóból (tao) tavaly mindössze 303 milliárd forint folyt be a kincstárba, ugyanakkor az összes igénybe vett adókedvezmény 244 milliárd forint volt. 

A lap azt írja,

a sport tao-támogatás 2011-es bevezetése óta összesen 747 milliárd forint került az egyesületekhez az államkassza helyett.

A koronavírus-járvány az adózást, így a sportegyesületek támogatását is alaposan átalakítja: a cégek nyeresége az idei bezárások, a termelés szüneteltetése, valamint visszaesése miatt jelentősen csökken, emiatt az idei adóból a tavalyinál jóval kevesebb jut majd a sportegyesületeknek is.

Érdemes rögzíteni, hogy a társasági adókedvezményeken belül a látványcsapatsportoknak jut messze a legtöbb pénz. A a színházi taózást a kormány tavaly megszüntette, majd költségvetési támogatássá alakította át, a filmprodukciók pedig 4,9 milliárd forintot kaptak a tao-ból.

Az adatok alapján

  • a kis- és közepes vállalkozások 23 milliárd forintnyi adóalap-kedvezménnyel élhettek,
  • tavaly 291 milliárd forintnyi családi személyi adókedvezmény és 44 milliárd forintnyi családi járulékkedvezményt kaptak a családok
  • családi pótlékra 310 milliárd forintot fordított a költségvetés
  • 127 milliárd forintnyi illeték beszedésről mondott le az állam
  • az örökösödési illeték nulla kulcsa okán pedig további 34 milliárd forinttal növelte a háztartások jövedelmét, illetve vagyonát.