Két részeg férfi erőszakolt meg egy védtelen nőt Bélapátfalván

Két részeg férfi erőszakolt meg egy védtelen nőt Bélapátfalván

Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt két, jelenleg letartóztatásban lévő elkövetővel szemben, akik megtámadtak, majd felváltva, erőszakkal közösültek egy – az esti órákban egyedül hazafelé tartó- nővel egy Heves megyei településen - írja az Ügyészég honlapja.

A közlemény szerint  A 23 éves II. rendű vádlott 2019. október 5-én érkezett rokonlátogatóba Szlovákiából Bükkszentmártonban lakó nagybátyjához, az I. rendű vádlotthoz. A két férfi egész nap italozott, majd délután elhatározták, hogy átutaznak Bélapátfalvára, ahol a közelgő önkormányzati választások egy kampányrendezvényén akartak részt venni. A gyűlést követően a két rokon egy helyi sörözőbe vette be magát, mivel folytatni kívánták az ivást. Itt találkoztak össze záróra előtt a teraszon egyedül üldögélő középkorú sértettel.

Amikor a vendéglő 21 óra körül bezárt, a magányos nő hazaindult, a férfiak pedig titokban követték őt. Egy útkereszteződéshez érve a vádlottak futva beérték áldozatukat, akit megragadtak, felemeltek és a járási hivatal parkolója melletti füves részre cipeltek. A közterületen félig lemeztelenítették a sértettet, majd többször megütötték és megrúgták azért, hogy az ellenállását megtörjék.

Végül mindketten erőszakkal közösültek vele, annak ellenére, hogy a nő tiltakozott, és közölte, hogy mindkettőjüket fel fogja jelenteni.

Az idősebb vádlott végül jobb belátásra tért, és miközben visszaadta az áldozat ruháit, azt tanácsolta neki, hogy meneküljön mielőtt az unokaöccse tovább bántalmazná.

A megtámadott nő az őt ért bántalmazás következtében nem csak súlyos lelki, de testi sérüléseket is szenvedett.

Az Egri Járási Ügyészség többek által elkövetett szexuális erőszak bűntettével, valamint súlyos testi sértés bűntett kísérletével vádolja az elkövetőket.

A vádhatóság arra tett indítványt, hogy a bíróság mindkét terhelttel szemben fegyházbüntetést szabjon ki, emellett határozott időre tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától. Az ügyészség úgynevezett mértékes indítványt is előterjesztett a vádlottak beismerése esetére, melyben az indítványozott fő-, és mellékbüntetés tartamát egyaránt 7 évben jelölte meg - olvasható a közleményben.