Nyolc év alatt alig több mint 1 millió forint környezetvédelmi bírság a kisbéri bűzlő sertéstelep üzemeltetőjére

Nyolc év alatt alig több mint 1 millió forint környezetvédelmi bírság a kisbéri bűzlő sertéstelep üzemeltetőjére

2012 óta összesen három alkalommal szankciót kapott, két alkalommal pedig eljárási költség megfizetésére kötelezték a kisbéri biogázüzem és sertéstelep üzemeltetőjét, a Bakony Bio Zrt.-t – derül ki a lapunk közérdekű adatigénylésére érkezett kormányhivatali válaszból. Mint a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal írja, az üzemeltetőt

  • légszennyezés miatt egy alkalommal figyelmeztetésben,
  • ugyancsak légszennyezés miatt egy alkalommal 150 ezer forintos bírságban,
  • adatszolgáltatás nem teljesítése miatt egy alkalommal 200 ezer forint hulladékgazdálkodási bírságban

részesítették, továbbá

  • két alkalommal összesen 692 450 forint eljárási költség megfizetésére kötelezték.

Azaz a cégnek

nyolc év alatt egész pontosan 1 millió 42 ezer 450 forintot

kellett fizetnie a környezetvédelmi hatóság felé a folyamatosan árasztott szag ellenére.

Korábban beszámoltunk róla, az 5300 lelket számláló Komárom-Esztergom megyei Kisbér lakói csaknem 500 aláírást gyűjtöttek össze annak érdekében, hogy

az önkormányzat lépjen fel a – minden érintett szerint – elviselhetetlen bűzt árasztó üzem működése ellen.

A városka polgármestere két hete közmeghallgatással egybekötött képviselő-testületi ülést is összehívott, ahol meghívott vendégként megjelent a kormányhivatal agrárügyért és környezetvédelemért felelős főosztályvezetője is. Ő közölte, a cég több esetben eljárási, illetőleg szakmai bírságokat kapott légszennyezés, valamint az előírások be nem tartása miatt, de ennél részletesebb adatokat a közmeghallgatáson nem volt hajlandó ismertetni.

A Bakony Bio Zrt. éves beszámolóiban az utóbbi két évben rendre 220 millió forint körüli forgalmat (éves nettó árbevétel) mutatott ki.

Pertársaságot alakítanak a kisbériek a bűzt árasztó sertéstelep üzemeltetője ellen

Nyolc éve nyílt biogázüzem Kisbéren, amihez az alapanyagot a mellette levő sertéstelep adja. Utóbbi - bár a hatóság többször is megbírságolta, illetve szagcsökkentő beruházásokra kötelezte - továbbra is elviselhetetlen bűzzel árasztja el a Komárom-Esztergom megyei települést. A helyiek aláírásgyűjtő akcióját most egy indulatoktól sem mentes közmeghallgatás követte, melyre az Alfahír is ellátogatott.

A rendszeresen érezhető szaghatás ellen

a kisbéri polgárok pertársaságot kívánnak alakítani, hogy bírósági úton kényszerítsék rá a sertéstelep üzemeltetőjét a szükséges szagsemlegesítő beruházások megvalósítására.

Sinkovicz Zoltán polgármester a lakosokat támogatásáról biztosította, egyben azt is közölte, a város költségvetéséből – észszerű keretek között – anyagi segítséget, így például az ügyvédi költséget is biztosítják a pertársaságnak.