Továbbra sincs magyar fertőzött, de Olaszországból csak ellenőrzés után lehet belépni az országba

Továbbra sincs magyar fertőzött, de Olaszországból csak ellenőrzés után lehet belépni az országba

Mérik az új típusú koronavírus olaszországi terjedése miatt az onnan közvetlenül érkező utasok testhőmérsékletét a budapesti és a debreceni repülőtéren - közölte az országos tisztifőorvos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Müller Cecília a koronavírus-fertőzés elleni védekezés érdekében létrehozott operatív törzs ülését követően hangsúlyozta:

Magyarországon továbbra sem regisztráltak koronavírus-fertőzött beteget.

Ugyanakkor az észak-olaszországi járvány miatt új eljárásrendet alakítanak ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az európai járványügyi központ (ECDC) ajánlásai alapján, annak érdekében, hogy megőrizzék Magyarország vírusmentességét - tette hozzá.

Elmondta: a budapesti olasz nagykövet tájékoztatást adott az operatív törzs számára a járványügyi helyzetről. A fertőzés - folytatta Müller Cecília - elsősorban Lombardia és Veneto tartományokat érinti, ám szórványos esetek előfordulnak más tartományokban is, például Emilia-Romagnában és Piemontban. Mindennek nyomán a járvány két gócpontjában karantént vezettek be, illetve felfüggesztették közintézmények, oktatási intézmények működését, korlátoztak egyes gazdasági tevékenységeket és rendezvényeket is elhalasztottak - ismertette.

Koronavírus: karanténba kerül tizenegy magyar diák

Tizenegy magyar középiskolás diák, valamint kísérőjük és az autóbusz két vezetője kerül a Szent László Kórházba kéthetes elkülönítésre, miután vasárnap este hazatérnek Észak-Olaszországból, ahol gyorsan terjed az új koronavírus - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap délután az MTI-t.

Emlékeztetett arra, hogy egy a fertőzött területről érkező diákcsoportot, 11 fiatalt, két buszvezetőt és két kísérőtanárt két hétre karanténba helyeztek a Dél-pesti Centrumkórházban.

Müller Cecília arra kért mindenkit, aki a fertőzött területről tér haza és influenzás tüneteket észlel magán, hogy forduljon orvoshoz, de ne menjen orvosi rendelőbe, hanem telefonon értesítse háziorvosát.

Kitért arra is: a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján, illetve az egeszseg.hu-n tájékoztatás olvasható arról, hogy mi a teendő fertőzésgyanú esetén.

Kérdésre válaszolva közölte: a schengeni határok nyitottak, utazási korlátozások nincsenek, ám tisztifőorvosként senkinek sem javasolja, hogy fertőzött területre utazzon.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a római nagykövetség és a milánói főkonzulátus a nap 24 órájában elérhető ügyeleti számokat aktivált a koronavírus fertőzés olaszországi terjedése miatt a bajbajutott magyar állampolgároknak. a római nagykövetség a +39 348 800 8159-es, a milánói főkonzulátus a +39 339 621 9517-es telefonszámon érhető el. A koronavírussal kapcsolatos olaszországi friss hírek a www.konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?olaszorszag honlapon érhetők el.

A konzuli szolgálat a honlapján azt javasolja az utazóknak, hogy a halaszthatatlan utazásokat kivéve, a turisztikai célú látogatásokat csak alapos megfontolás és mérlegelés után vállalják, mert aki egy újabb karantén kialakításakor az adott településen van, semmilyen indokkal nem hagyhatja el a karantént annak feloldásáig.