Alakul ez: elérhetetlenné vált az SZFE honlapja

Alakul ez: elérhetetlenné vált az SZFE honlapja
Néhány órája minden információ eltűnt a Színház- és Filmművészeti Egyetem weboldaláról. Az szfe.hu-ra kattintva “Ez a fiók fel van függesztve!” kiírást találjuk, így egyetlen menüpont sem érhető el, mivel minden tartalom eltűnt

- szúrta ki a hvg.hu.

Egyelőre nem tudni, hogy technikai hibáról van-e szó, vagy valaki szándékosan függesztette fel, ugyanakkor nehéz lenne elhinni, hogy nem a frissen kinevezett Szarka Gábor kancellár áll az akció mögött, miután korábban simán lekapcsoltatta az épületben az internetet, zárat cseréltetett több terem ajtaján, illetve előrehozott őszi szünetet is elrendelt.

Az SZFE hallgatói már több mint 50 napja tartják blokád alatt az egyetemet, és egyelőre nem tűnik úgy, hogy megunnák, hiába játszik jól láthatóan a kormány a kifárasztása.

Az Országos Rendőr-főkapitányság mai tájékoztatása szerint egyébként azért nem lépett fel a diákok ellen, mert a közbiztonság és közrend helyreállítását nem követelte meg a rendőröktől az egyetem elfoglalása. Az ORFK közölte, “az oktatási-nevelési intézményekkel kapcsolatban a rendőrségnek nincs törvényi kötelessége az iskolaőrségekkel foglalkozó szabályozáson felül, a rendőrségi törvény nem nevesít külön intézkedést sem „tanítást megbénító” személyekkel, sem az intézmény elfoglalását jelentő cselekménnyel kapcsolatban.