Bayer Zsolt támogatta, három szavazatot kapott, fellebbezett

Balatonszepezd, Sebestyén Gyula-kastély

Megfellebbezték a balatonszepezdi időközi polgármester-választás végeredményét. A múlt vasárnap tartott voksolást azért írták ki, mert a település képviselő-testülete feloszlatta magát, ugyanis eltért az álláspontjuk a polgármestertől abban, hogyan működjön a közös önkormányzat szepezdi kirendeltsége.

Balatonszepezden alig sikerült polgármestert találni, de máris időközi választás lesz

A Balaton északi partjának közepén fekvő kis 400 lelkes település egyike volt annak a kettőnek, ahol tavaly októberben senki nem akart elindulni a polgármesteri posztért. Így azután decemberre halasztották a Balaton-parti településen a polgármester-választást, ahol végül 14 jelölt közül a kecskeméti bolgár kisebbségi önkormányzat elnöke, Bocskov Petrov Jordán lett a befutó.

Az előző polgármester, Bocskov Petrov Jordán újra elindult, és mindössze hat szavazattal kapott kevesebbet, mint fő ellenfele, a korábbi alpolgármester, Bíró Imre. A fellebbezésben szerepel az az érv is, hogy az érvénytelen szavazatok száma (kilenc) magasabb, mint a megszokott, ezért a szavazatok újraszámolását is indítványozzák.

A fellebbezést mégsem a hajszállal lemaradt Bocskov nyújtotta be, hanem a „verseny” negyedik helyezettje,

a mindössze 3, azaz három szavazatot kapott

Szász Péter, aki erről saját, Mentsük meg Szepezdet nevű Facebook-oldalán számolt be.

Pedig Szász nem kisebb személyt vont be kampányába, mint a Fidesz fenegyerekét, Bayer Zsoltot, de oldalán feltűnt a Fidesz propagandagépezetének több médiamunkása is.

A fellebbezést első fokon, azaz nem jogerősen elutasította a Területi Választási Bizottság, ami ellen a Kúriához lehet fellebbezni.

Balatonszepezd egyike volt azon két településnek, ahol a 2019. őszi önkormányzati választáson senki nem indult a polgármesteri székért. A 2019. decemberi időközi polgármester-választáson azonban már tizennégy aspiráns is megmérette magát.