(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)
Bencsik János írása
Tudnak-e kire szavazni a polgári Magyarország árvái? Ha igen, mi értelme van ezért ostorozni az ellenzéki pártokat? Ha pedig nem, akkor miért pont az ex-jobbikos Bencsik János teszi ezt szóvá – kérdezi az ex-KDNP-s Lukácsi Katalin az Alfahíren napokban megjelent véleménycikkében. Az írás számos pontatlansága mellett fontos kérdéseket feszeget, a személyes megszólítottság mellett ezért is reagálok rá, bízva az érvek ütköztetésén és egymás kölcsönös tiszteletén alapuló konstruktív vita erejében.
A polgári Magyarország hívei valóban nem tudnak kire szavazni?
(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.) Hiába vagyok hívő keresztény és szeretem a hazámat, és hiába sorolom magam a politikai palettán a centrum és a jobbközép közé, a Fidesz szerint mégis egyházellenes hazaáruló vagyok abból az okból kifolyólag, mert nem szavazok a Fideszre.
Lukácsi alaptézise, hogy a polgári Magyarország jelszavát hiába tűzte zászlójára egykor a Fidesz, ezt a víziót nem szabad és nem is lehet kisajátítani, az ellenzéki szavazók jelentős része okkal és joggal tekint így magára. Sőt, alapvetően jobb két lépés távolságot tartani azoktól a politikai alakulatoktól, amelyek kizárólag magukat tekintik „magyarnak”, „európainak” „demokratának” (a felsorolás tetszőlegesen folytatható), és erre hivatkozva mindenki mást kirekesztenek.
A szektás mentalitást elutasítók csak egyetérthetnek a fenti kijelentésekkel. Lukácsi Katalin azonban ennél továbbmegy, és azt állítja, hogy én a borsodi időközi választást követő parlamenti felszólalásomban kirekesztettem a polgárságból az ellenzéki pártok szimpatizánsait, amely állítás ellenkezőjéről bárki egyszerűen meggyőződhet, aki megnézi az alig négy perces videót. Én nem többet és nem kevesebbet állítottam, minthogy ma Magyarországon több százezer ember nem tud jó szívvel hova szavazni, és a polgári Magyarország árváit senki sem képviseli. Ezt a kijelentésemet pedig továbbra is tartom.
Bár alapvető szimpátiával tekintek, és a 199 országgyűlési képviselő közül eddig egyedüliként üdvözöltem Pálinkás József zászlóbontását, professzor úrék egy nagyon hosszú politikai építkezés alapkőletételén vannak túl, ebből messzemenő következtetéseket levonni korai lenne.
A Jobbik kapcsán nem tudok ennyire bizakodó lenni. Ahogy az MSZP-nek is vannak tisztességes, baloldali érzelmű szavazói, úgy a Jobbik szimpatizánsai, tagjai, sőt képviselői között is megtalálhatóak jóravaló, keresztény, konzervatív, hazafias érzelmű emberek. A parlamenti pártok harsány Orbán-ellenessége, egymástól alig megkülönböztethető retorikája, valamint egyre jobban elmosódó arcéle azonban nem teszi lehetővé új szavazók megszólítását az elkötelezett ellenzéki táboron túl. A rossz hír hozóját nem szokás szeretni, ám ettől a hír még igaz.
Lukácsi Katalin (aki 2010-ben még az SZDSZ-szel szövetkező MDF képviselőjelöltjeként indult az országgyűlési választáson, 2011-ben belépett a KDNP-be, elnökségi tagja volt a kereszténydemokraták ifjúsági szervezetének, majd három éve kilépett, és a Márki-Zay-féle MMM elnökségi tagja lett, az utóbbi időben pedig a Jobbik holdudvarában tűnt fel) úgy gondolja, nem vagyok hiteles amiatt, hogy idén februárban, 11 év után kiléptem az egyetlen pártból, amelynek eddig életemben tagja voltam. Én elnézőbb vagyok vele szemben, és nem tartom kizártnak, hogy ő a felsorolt szervezetekből nem karriervágy vagy összeférhetetlenség, hanem meggyőződése miatt lépett ki, be, át. Pártok alakulnak, megszűnnek, egybeolvadnak, változnak: ami fontos, hogy a párthűségnél erősebb legyen a hit és az elvekhez ragaszkodás. Hogy az ember minden reggel tükörbe tudjon nézni. Ami a Jobbikot illeti: az a tény, hogy október 23-án a párt országos Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc buzdíthatott ellenállásra Orbán rezsimjével szemben, helyettem is megadja a választ arra a kérdésre, hogy volt politikai közösségem képes-e még a Fideszből kiábrándult szavazókat megszólítani.
De hagyjuk is ezt! A fő kérdés mégiscsak az, hogy van-e létjogosultsága új politikai entitásnak az ellenzéki oldalon. Meggyőződésem, hogy igen. Mégpedig azért, mert a már meglévő pártok csak egymás kárára tudnak izmosodni. Ha a Momentum európai arcélével erősödik néhány százalékot, a DK gyengül. Ha a Jobbik ütős akciót szervez az autógyári munkások jogai melletti kiállással, az MSZP szakszervezeti bázisából szív el. A konkurens pártok ugyanazt a „négy évszak pizzát” szeletelik, ahol ráadásul a feltétek is egyre jobban egymásba csúsznak ahelyett, hogy a kínálatot bővítenénk. A helyzet súlyosságát szemlélteti, hogy az IDEA Intézet 2020. nyári kutatása szerint a pártok döbbenetes mértékben idegenítették el saját szavazótáborukat. A Jobbik 2018-as szavazóinak mindössze 25 (!) százaléka szavazna Jakab Péterékre, de még a leghűségesebb rajongótáborral rendelkező Gyurcsány Ferenc is csak 57 százalékot tudna biztosan 2018-as táborából a képzeletbeli „most vasárnapra” mozgósítani. Talán mondanom sem kell: a csalódott választók mára többségében a bizonytalanok táborát, kisebb részben pedig a Fideszét duzzasztják.
De miért pont egy harmadik utas, polgári alakulatra van szükség? Azért, mert ha 2022-ben a választási lehetőség leszűkül az Orbán által fémjelzett NER-re és a Gyurcsány család által dominált összellenzéki O1G-re, akkor rendszerkritikus szavazók százezrei nem fognak elmenni. Ha pedig elmennek, akkor jobb híján dobnak egy X-et a kétfarkúakra (akiknek egyébként vannak remek helyi akcióik, de hogy az ország jövőjéről milyen elképzeléseik vannak, azt csak találgathatjuk), rosszabb esetben a Fidesz valamelyik szatellitszervezetére. Megengedhetjük-e magunknak, hogy lemondjunk ezen emberek szavazatairól és képviseletéről? Szerintem nem.
Tekintve, hogy a közös lista állítását Pálinkás József sem zárta ki, ráadásul rögtön pártja megalakuláskor hangot adott közös miniszterelnök-jelölti ambícióinak, továbbra is nyitott marad a kérdés, hogy lesz-e olyan ellenzéki alakulat, amely az ellenzéki szavazókat a DK-tól Jobbikig terjedő összefogás intézményi kereteken kívül kívánja képviselni.
Vegyük észre, hogy ha az ellenzéki oldalról nincs olyan jobboldali kihívó, amely világosan elhatárolja magát a 2010 előtt világtól, akkor minden marad úgy, ahogy most van, és az unokáink is az Orbán-rendszerben fognak megöregedni.
Az is világos, hogy ennek az új, jobboldali alternatívának úgy kell megszületnie, hogy választástechnikailag minél kevésbé veszélyeztesse az ellenzéki egyéni mandátumok megnyerését. Hogy ez a konkrétumok szintjén mit jelent, azt még nem tudhatjuk, a Fidesz ugyanis kétharmaddal az utolsó pillanatban is átírhat bármilyen jogszabályt. Az is könnyen előfordulhat, hogy a győzelem nem az egyéni választókerületekben fog eldőlni, hanem a listán. Ez esetben pedig a több listára leadott szavazatok, pontosabban a választás lehetőségéből fakadó plusz szavazatok még inkább felértékelődnek. Hiszen egy kiélezett verseny esetén a kormányváltás könnyen néhány mandátumon múlhat. Azon a néhány mandátumon, amelyet harmadik utas választók szavazatainak segítségével szerezhet egy polgári erő.
Bárhogy is alakul majd, most, 2020 őszén feleslegesnek és elhamarkodottnak tartom a különböző, bonyolult választástechnikai okoskodásokat. Ezt az értékes időt és kommunikációs felületet az ellenzéknek arra kéne használnia, hogy világos, átélhető világképet közvetítsen a választóknak, hogy mire kér tőlük felhatalmazást, mi fog történni az ő életükben 2022 után. Erre a kérdésre minden pártnak saját, külön válasza kell legyen, ha saját létezésüket meg akarják indokolni.
Én a magam részéről csak olyan politikát tudok támogatni és képviselni, amire akkor is tudnék szavazni, ha nem politizálnék. Olyan politikát, amely elkötelezett a teljesítményelvűség, a keresztény tanítás, hagyományaink tisztelete, az öngondoskodásra nevelés, az összetartozás, valamint az ebből fakadó, egymásért érzett felelősség – vagyis az alapvető polgári értékek iránt.
Ezt pedig nem lehet hitelesen képviselni se Orbánnal, se Gyurcsánnyal együttműködve.
A szerző független országgyűlési képviselő, a Jobbik volt tagja, az Alfahír egykori munkatársa