Külügyminisztérium: Magyarország aggodalommal figyeli a francia-török konfliktust

Külügyminisztérium: Magyarország aggodalommal figyeli a francia-török konfliktust

Az Európai Unió többi tagállamához hasonlóan Magyarország is aggodalommal figyeli a Franciaország és Törökország, vagyis két NATO-szövetséges közötti feszültség növekedését - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerdán a kormány hivatalos honlapján.

A közleményben azt írták: remélik, hogy a kölcsönös tisztelet talaján állva, jóhiszemű, kulturált párbeszéddel minél előbb visszatérnek a szövetségesi együttműködéshez.

Párizs és Ankara között vita bontakozott ki a napokban azon intézkedések miatt, amelyeket Emmanuel Macron francia államfő az iszlám fundamentalizmussal szemben hozott, miután Franciaországban a közelmúltban brutálisan meggyilkoltak egy tanárt, aki Mohamed-karikatúrákat mutatott be egy órán.

(MTI)

Botrány: Erdogan szerint meg kell vizsgálni Macron elmeállapotát, Párizs hazarendelte a nagykövetét

Recep Tayyip Erdogan török elnök egy szombati beszédében tett ilyen megjegyzést Emmanuel Macron francia államfőre. Erdogan azt kifogásolta, hogy Macron erőteljesebb fellépést helyezett kilátásba az iszlamistákkal szemben Samuel Paty tanár brutális meggyilkolását követően. "Mit mondhatnék egy olyan államfőről, akinek fogalma sincs a vallásszabadságról, és aki így kezeli az országában élő különféle vallási kisebbségek több millió tagját?"