Az utcákon terítettek meg az olasz vendéglátósok a korlátozások elleni tiltakozásul

Az utcákon terítettek meg az olasz vendéglátósok a korlátozások elleni tiltakozásul

Az úttesteken leterített abroszokkal tiltakoztak az olaszországi éttermek, bárok, presszók tulajdonosai és üzemeltetői a nagyobb városokban szerdán a Giuseppe Conte vezette kormány járványügyi korlátozó intézkedései ellen.

A római Pantheon előtti téren - amely tele van teraszos kávéházakkal és éttermekkel - tíz nagy fehér abroszt terítettek le a kockakövekre, és mindenütt tányérokat, poharakat és evőeszközöket helyeztek el. Minden egyes darabot lefelé fordítottak, hangoztatva, hogy szakmájuk - mint fogalmaztak - "a feje tetejére állt."

Az olasz vendéglátósokat és kereskedőket tömörítő szövetség (Fipe) tagjai huszonnégy városban tiltakoztak így, többek között a milánói, bolognai és firenzei Dóm téren, valamint Nápoly központjában. A tiltakozók felvették szakácskalapjukat is.

Lino Enrico Stoppani, a Fipe elnöke elmondta, országosan tízezren vettek részt a megmozduláson, amellyel a hétfőn elrendelt kormányrendelet ellen tüntettek, vagyis az este hat órás zárással szemben.

Rendbontás nélkül, de elszántan tiltakozunk az ellen, hogy földre kényszerítsenek bennünket!

 

- jelentette ki. Megjegyezte, hogy több mint 300 ezer vállalkozásról van szó, melynek többsége családi vállalkozás, és a járvány megérkezése előtt napi 11 millió vendéget szolgáltak ki. Kifejtette, a tavasztól egymást követő korlátozások miatt év végéig ötven ezer vendéglátóhely zárhatna be végleg. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány a vendéglátóhelyeket "fertőzésveszélyesnek" kiáltotta ki, miközben az utóbbi hónapokban az éttermek, bárok, presszók tulajdonosai önerőből, több ezer euróval finanszírozták a vendégek minél biztonságosabb fogadását.

A Pantheonnál szakácssapkában tiltakozó vendéglősök az MTI-nek úgy nyilatkoztak, tavasszal már megszenvedték a lezárást, a nyáron talpra álltak, majd mindent megtettek az üzlethelységek rendszeres fertőtlenítése, valamint a biztonsági távolság betartása érdekében.

Az éttermeink fele napközben egyébként sem szokott kinyitni, most pedig már egyáltalán nem is tud kinyitni, a kormány velünk kezdte a gazdaság leállítását

 

 - jelentették ki.

Ezzel egy időben a taxisok járműveikkel elfoglalták a tereket, tiltakozásokat tartottak a lezárt edzőtermek és uszodák képviselői, és demonstrációkra készülnek a kulturális ágazat dolgozói is.

Giuseppe Conte miniszterelnök parlamenti felszólalásában kijelentette: tudatában van a szigorú intézkedések gazdasági és társadalmi hatásának, de azok szükségesek a járványgörbe ellenőrzés alatt tartása érdekében, máskülönben a helyzet kezelhetetlenné válik.

Az éttermek bezárása mindenesetre elérte hatását, mivel az olaszok esténként már alig mozdulnak ki otthonról. Annál is inkább, mivel az esti órákban szélsőséges csoportok engedély nélküli megmozdulásaitól is tartanak. A Rómában kedd esti utcai összecsapások miatt tizenhat tüntető ellen indult hatósági eljárás, mindannyian az Új Erő szélsőjobboldali mozgalom tagjai, valamint szélsőséges futballszurkolók.

(MTI)