"Orbán óvodásoknak nézi a magyar állampolgárokat, akiket sarokba kell állítani azért, hogy betartsák a szabályokat”

"Orbán óvodásoknak nézi a magyar állampolgárokat, akiket sarokba kell állítani azért, hogy betartsák a szabályokat”

A Jobbik szerint "Orbánból előjött a pocakos tábornok". Friss sajtóközleményükben azt írják, a miniszterelnök óvodásoknak nézi a magyar állampolgárokat, akiket sarokba kell állítani azért, hogy betartsák a szabályokat.

"Miközben a határaink túloldalán a szigorú intézkedések mellett, ingyenes tesztelésen vesz részt egy teljes ország, itthon „eljött a pillanat, hogy erőből kell betartani a szabályokat” – ahogy hallhattuk a miniszterelnöktől."

Az ellenzéki pért úgy véli, hogy "miközben rekordszámú a napi halálozások és az új fertőzöttek száma, 65 honfitársunk meghalt, 3286 új koronás betegből 556-an kerültek kórházba – addig Orbán arról halandzsázik, hogy lesz egy új vakcinagyárunk – feltételezzük, hogy Mészáros Lőrinc nevére íratva – majd egyszer valamikor."

A Jobbik kiemeli, szerintük Orbán Viktor elhibázott válságkezelése juttatta a jelenlegi helyzetbe a magyar embereket.

Mint írják,

"a magyar állampolgárok semmilyen segítséget nem kaptak eddig sem az államtól, csak a parancsok jönnek: „hordjál maszkot vagy megbüntetünk”, „kötelező, de mi nem adunk”, „maradj otthon a gyerekkel, keresd meg a betevőt, de bértámogatásról ne is álmodj”, „ne utazz az Adriára, de majd mi nyaralunk helyetted is”."

A párt szerint sehol nincs a gondoskodó állam. "Orbánék csak parancsolgatnak és lenyúlják a válságra elkülönített pénzt. Miközben „nyunyóka szinten” folyamatosan sületlenségeket prédikálnak. Vajon a vírusnak is szóltak, hogy áprilisi határidőt kapott?" - tették fel a kérdést.

Szerintük nem érzi a magyar nép lüktetését Orbán.

"A keresztényszociális, valódi néppárti Jobbik azt mondja: nem újabb parancsokra van szükség, hanem valós segítségre – ingyenes maszkokra, tesztelésre és a bérek pótlására, a munkájukat elvesztő emberek megsegítésére"

- zárják közleményüket.