Folytatódik a harc a külügyminiszterek washingtoni találkozója után is Hegyi-Karabahban

Folytatódik a harc a külügyminiszterek washingtoni találkozója után is Hegyi-Karabahban

Az azeri védelmi minisztérium és karabahi örmény tisztségviselők is beszámoltak szombaton újabb összecsapásokról.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter külön tárgyalt azeri és örmény kollégájával arról, hogy miként vessenek véget a csaknem egy hónapja tartó harcoknak, amelyeknek Vlagyimir Putyin orosz elnök értesülése szerint ötezer halálos áldozata van már. Korábban Moszkva közvetített a felek között, született is tűzszüneti megállapodás, amelyet nem tartottak be.  

Zorab Mnacakanján örmény külügyminiszter a washingtoni tárgyalásokat "nagyon jónak" nevezte a sajtónak nyilatkozva. Nikol Pasinján örmény miniszterelnök viszont azt mondta ezt követően, hogy egyelőre nem látja diplomáciai megoldás lehetőségét. Ilham Aliyev azeri elnök is úgy nyilatkozott, hogy "nagyon távoli" a békemegállapodás lehetősége.

Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Isztambulban azt mondta: Törökországnak legalább annyira joga van részt venni az azeri és az örmény erők közötti konfliktus rendezésében, mint Oroszországnak.

(MTI)