11 intézkedés, amit a kormánynak meg kell most tennie az ellenzék szerint

11 intézkedés, amit a kormánynak meg kell most tennie az ellenzék szerint

Varju László (DK), Csárdi Antal (LMP), Harangozó Tamás (MSZP), Lukács László György (Jobbik), és Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) nyújtott be hétfőn egy határozati javaslatot a Parlament elé, amely 11 pontban összefoglalja azt a cselekvési tervet, amelyet az ellenzék szerint az Orbán-kormánynak az emberi élet védelme és a COVID-2019 világjárvány következményeinek enyhítése érdekében véghez kell vinnie. 

  1. Minden magyar állampolgár számára tegye lehetővé, hogy ingyenesen teszteltethesse magát a koronavírus fertőzés kimutatása érdekében, teremtse meg a tömeges és ingyenes tesztelés pénzügyi és technikai feltételeit.
  2. Legalább kéthetente minden egészségügyi dolgozó, pedagógus, valamint szociális dolgozó, továbbá minden kórházi felvételre kerülő beteg és a szociális intézmények lakói esetében végezzék el a megfelelő vírusteszteket
  3. Teremtse meg az azonnali és hatékony kontaktkutatás feltételeit, és gondoskodjon a kontaktok azonnali és gyors teszteléséről.
  4. Tekintettel az egészségügyre nehezedő nyomásra, részesítse az egészségügyi szakdolgozókat 100 százalékos bérkiegészítésben, figyelembevéve a folyamatban lévő béremelést is.
  5. A járvány időszaka alatt minden fertőzöttnek tegye lehetővé az ingyenes egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, függetlenül a biztosítotti jogviszonyától. 
  6. Gondoskodjon arról, hogy a koronavírus-fertőzés tünetei miatt a betegsége idejére otthon maradó munkavállaló számára a munkajogi és társadalombiztosítási szabályozás ne jelentsen anyagi hátrányt, elősegítve ezzel mind a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését, mind a munkavállalók biztos megélhetését.
  7. Támogassa az otthoni munkavégzés alkalmazását azokon a munkahelyeken, ahol ez lehetséges, alakítsa ki az otthoni munkavégzés szabályozási kereteit, biztosítsa, hogy a munkaadók lássák el a munkavállalókat megfelelő eszközökkel és járuljanak hozzá az otthoni munkavégzés költségeihez és a rezsihez, ennek fedezetét központi költségvetésből biztosítsa a kis és közepes vállalkozások számára.
  8. Gondoskodjon a munkájukat elvesztett dolgozók számára azonnali közvetlen támogatás kifizetéséről, és a munkanélküli ellátások igénybevételének időtartamát növelje meg.
  9. A korábbinál kedvezőbb feltételekkel indítsa újra a részmunkaidős foglalkoztatást támogató állami programot, ágazattól függetlenül nyújtson közvetlen támogatást a járvány miatt nehéz helyzetbe került mikro, kis és közepes vállalkozásoknak.
  10. A megélhetés terheinek növekedése miatt nyújtson azonnali pénzügyi támogatást a gyermekes családoknak és a nyugdíjasoknak.
  11. Vonja vissza az önkormányzatokat sújtó elvonásokat, és nyújtson többlet állami támogatást a helyhatóságok megnövekedett feladatainak ellátására.

Az ellenzék szerint a katasztrofális helyzet elkerülés érdekében azonnali cselekvésre, valódi érdemi intézkedésekre és a bajba jutottak megsegítésére lenne most a legnagyobb szükség, hangsúlyozva: miközben Szlovákiában a teljes lakosságot letesztelték, Ausztriában az állam átvállalja a bajba jutott vállalkozások bérköltségeit, Angliában a munkavállalók és a vállalkozások megkapják fizetésük, bevételük 80 százalékát.