Segítséget ajánlottunk a karácsonkői kórháztűz után

Segítséget ajánlottunk a karácsonkői kórháztűz után

Levélben nyilvánította ki részvétét Bogdan Aurescu román külügyminiszternek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szombati, karácsonkői (Piatra Neamt-i) kórház intenzív osztályán kitört tűz miatt és felajánlotta Magyarország segítségét.

A külgazdasági és külügyminiszter vasárnap közösségi oldalán felidézte: szombaton tűz ütött ki a romániai Karácsonkő megyei kórházának intenzív osztályán, ahol a koronavírusos betegeket is ápolták. A szerencsétlenség nyomán a betegek közül többen meghaltak, többek állapota pedig súlyos – tette hozzá.

Tíz ember meghalt egy romániai kórháztűzben

Tűz ütött ki a kelet-romániai Karácsonkő (Piatra Neamt) koronavírusos betegeket ápoló megyei kórházának intenzív osztályán szombat este, amelynek következtében tíz ember életét vesztette, legalább heten válságos állapotban vannak. Az intenzív osztály két kórtermében nyolc-nyolc eleve súlyos állapotban lévő, önállóan lélegezni nem tudó koronavírus-fertőzöttet ápoltak.

Belgiumban kezelik a betegeit a tűzből menteni próbáló sérült román orvost

A román hadsereg repülőgépével egy belgiumi katonai kórházba szállították vasárnap azt a román orvost, aki a tíz emberéletet követelő szombat esti tűzben sérült meg, amikor menteni próbálta az intenzív terápián ápolt koronavírusos betegeit, írja az MTI. A 48 éves Catalin Denciu volt ügyeletben a karácsonkői (Piatra Neamt-i) megyei kórház intenzív osztályán szombat este, amikor a koronavírusos betegekkel teli intenzív osztályon tűz ütött ki.

Szijjártó Péter tudatta: levelet küldött Bogdan Aurescu román külügyminiszternek, amelyben a részvétnyilvánításon túl szükség esetére felajánlotta Magyarország segítségét. „A bajban össze kell tartanunk és segítenünk kell egymást!” – írta Szijjártó Péter bejegyzésében.

(MTI)