Civil jelöltek is indulhatnak az ellenzéki előválasztáson

Civil jelöltek is indulhatnak az ellenzéki előválasztáson

Vasárnap tartották harmadik találkozójukat az ellenzéki pártok, melyek közös közleményükben leszögezik,

elutasítják a Fidesz-rezsim által kezdeményezett választási szabálymódosításokat, és az Alaptörvény-módosításba bújtatott közpénz-lopást.

Ugyanakkor készen állnak arra, hogy a megváltoztatandó szabályok szerint „készüljenek a győzelemre” – írják.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatban kijelentik, a Fidesz-kormány

nem készítette fel az egészségügyi rendszert

a második hullámra, a társadalmi és gazdasági hatások ellen tett intézkedések pedig elkésettek és szűkmarkúak. Ezért felszólítják a kormányzatot,

kizárólag a magyar emberek védelmével, az egészségügy és a gazdaság megsegítésével foglalkozzanak, ne hatalomtechnikai kérdésekkel!

A közös választási programról megjegyzik, annak elkészítésébe bevonják a szakmai és civil szervezeteket, valamint a szakszervezeteket is, továbbá megállapodtak,

figyelemmel a kormányzóképességre, a közösen képviselt alapértékek elfogadása esetén az előválasztásokon civil jelöltek indulását is lehetővé teszik.

Kimondták továbbá, hogy legkésőbb 2021. október 23-án – az előválasztások lebonyolítását követően – közös miniszterelnök-jelölttel és 106 közös jelölttel áll a választók elé.