Egy újabb legenda akasztja szögre a stoplist

Egy újabb legenda akasztja szögre a stoplist

Bejelentette visszavonulását Javier Mascherano, az argentinok válogatottsági csúcstartó labdarúgója. A 36 éves futballista vasárnap, jelenlegi csapatának, az Estudiantesnek a bajnoki mérkőzését követően árulta el döntését az újságíróknak.

Száz százalékig a hivatásomnak éltem, mindig a maximumot próbáltam nyújtani, de ez egy ideje már egyre nehezebben ment

– mondta a védekező középpályásként és hátvédként is bevethető labdarúgó. –

Van, amikor nem te döntöd el, mikor jön el a búcsú, hanem magától alakulnak úgy a dolgok.

Mascherano a River Plate-ben kezdte karrierjét, majd a Corinthiansban is játszott, onnan 2006-ban szerződött Európába, ahol a West Ham United volt az első csapata, aztán a Liverpoolhoz igazolt. Legnagyobb sikereit az FC Barcelonánál érte el. A katalánoknál 2010 és 2018 között szerepelt, összesen 19 trófeát gyűjtött a csapattal, többek között öt bajnoki és két Bajnokok Ligája-diadalt aratott.

Az argentin válogatottban 147 alkalommal lépett pályára, 2014-ben világbajnoki, 2004-ben, 2007-ben, 2015-ben és 2016-ban pedig Copa America-ezüstérmet nyert, illetve tagja volt a 2004-ben és 2008-ban olimpiai bajnok nemzeti együttesnek.

(MTI)