Orbán Viktor vagy Európa?

Orbán Viktor

(Figyelem! Ez egy véleménycikk! A leírtak nem feltétlenül tükrözik a teljes szerkesztőség álláspontját, de fontosnak tartjuk, hogy helyt adjunk a kulturált és logikusan érvelő, vitaindító véleményeknek is.)

„a hazám Európa is”

Ki hitte volna 2004 májusában, amikor csatlakoztunk az Európai Unióhoz, hogy trójai falónak bizonyulunk? Szégyellem, amit a magyar kormány a hazámmal tesz, de szégyellem azt is, amit az Unióval művel. Ráadásul egy különösen is válságos időszakban, amikor az emberélet a tét. Könnyen lehet, hogy éppen ebben a sürgetettségben bízik a miniszterelnök. Most nem engedheti meg magának Brüsszel, hogy sokat totojázzon olyan finom elvek miatt, mint jogállamiság és emberi jogok. Csak hogy ez nem mindenkinek alku tárgya a kontinensen, a jogállami kritériumok nem is csak a jogállami elvekről szólnak, és ez a sürgetettség az Orbán elleni érzelmeket is felfokozhatja.

#Notinmyname - #nemazénnevemben.

Gyakran terjednek el ilyen címkékkel ellátott képek és posztok, ha egy állam vezetője a polgárai számára szégyenteljes lépéseket tesz. Én is feltartok most egy ilyen táblát, mert szégyellem magam az Unió polgárai előtt. Nem elég az, hogy populista demagógiával óvodai színvonalra visszük le az uniós tanácskozások szintjét és teljesíthetetlen vágyakat korbácsolunk fel. Nem elég az, hogy viszályt szítunk, és még a semleges kérdésekben is megnehezítjük a kompromisszumokat az Uniótól egységet váró világpolitikai és gazdasági versenyben. Nem elég az, hogy a kormány az Unió költségvetésének nettó befizetői pénzét egész egyszerűen zsebre rakja, és belőle unióellenes propagandát folytat. Nem elég az, hogy Orbán az Európai Unió alapját képező értékekből űz gúnyt, és ássa alá az Uniót az illiberális demokrácia terjesztésével. Most még a működését is veszélybe sodorja makacsságával egy válságos helyzetben.

Az Unió vezető politikusai most erre nem fogják azt válaszolni, hogy na jó, akkor tárgyalgassunk megint delegációkat küldve ide-oda pár hónapot, hisz tengernyi időnk van! Nincs.

Bár Orbán Viktor tiltakozásával nincs egyedül, szeme sarkában maga mellett tudhatja a lengyel miniszterelnököt is, de a közös tiltakozás mértéke nem egyértelmű. A lengyel miniszterelnök levelében ugyanis óvatosabban fogalmazott, mint magyar kollégája. Mateusz Morawiecki nyitva hagyta azt, hogy a költségvetést nem vétózza meg, csak a mentőcsomag elfogadásához szükséges hitelfelvételt. A mentőcsomag a koronavírus-járvány okozta válság miatt különösen Olaszországnak és Spanyolországnak létszükséglet, de fontos minden eurózóna-országnak a fizetőeszköz stabilitása miatt.

Nyáron Orbán Viktor a tőle megszokott nagy mellénnyel még azt nyilatkozta, hogy nekünk nem is ügy ez a mentőcsomag, hiszen mi – mint a mesében a legkisebb királyfi – sikerrel vágtuk le a covid-19 nevű sárkány mind a hét fejét. A hitelfelvétel és a mentőcsomag megszavazásával csak a szolidaritásunkat fejeznénk ki uniós társainkkal szemben – mondta ő. Ez a nyilatkozat azért is kínos, mert ezek szerint ezt a szolidaritást tudatosan tagadja meg a magyar kormány az olasz és spanyol polgároktól. Most különösen is fontos hangsúlyozni azt, hogy a magyar kormány és Orbán Viktor bornírt politikai játszmái, amely szerint legtöbbször külföldön is csak saját hazai B közepének játszik, nem azonos Magyarországgal. Orbán Viktor megtagadja a szolidaritást az Unió bajbajutott országaival, de én nem. És nem vagyok egyedül. Sőt, a Závecz Research mérése szerint (igaz, hibahatáron belül), de több olyan honfitársam van, akik egy közös ellenzéki listára szavaznának, mint azok, akik a Fidesz-KDNP listájára, tehát Orbán politikájára adnák a voksukat.

Navracsics Tibor elemző cikkében részletesen mutatja be a jogállamiság értékének történetét az EGK/EU fejlődésében. Rávilágít arra, hogy a régi tagállamok sajnos igenis számoltak azzal a lehetőséggel, hogy a kelet-közép-európai országok csatlakozása megbillentheti az Unió világát. Az azóta hazánkkal és a lengyelekkel kapcsolatban oly sokszor emlegetett hetes cikk szerinti eljárást is 1999-ben ültették be az uniós mechanizmusok közé, felkészülve a csatlakozásunkra. A mostani jogállami kritériumrendszer ezt tetézi azzal, hogy az uniós források kifizetésének feltételéül lépne életbe, amely megint elsősorban az újonnan belépett tagok számára fenyegetés. Ez elég elkeserítő, de különösen elkeserítő az, hogy nem sértődhetek meg a nyugati politikusok lekezelése vagy fenntartásai miatt, hiszen ezeket a félelmeket betöltjük. Keserűen idézem fel az MDF 2004-es plakátját, amelynek az üzenete az volt, hogy „Európába, de most másként”, utalva arra, ahogy eleink a 800-as években még azt feldúlva érkeztek meg a kontinensre.

Hátrafelé ugyan most nem nyilazunk, de ez nem Orbán Viktoron múlik. Nagyon elkeserítő, mert én csöppet sem érzem magam kisebb demokratának nyugati „honfitársaimnál”. Talán épp ott kezdődne komplexusunk leküzdése és végérvényes megérkezésünk a vágyott nyugati normákhoz, ha elhagynám az idézőjelet annál a szónál, hogy honfitársaim. Mert nekem nem csak Magyarország a „honom”, a hazám Európa is. Európa általunk is az, ami, sokat adtunk hozzá, engedjük el végre a bizonygatás kényszerét. Európa mi vagyunk, és Orbán Viktor saját magába rúg bele, amikor válságos időszakban bénítaná azt meg. Identitáskérdést csinál abból, ami számunkra már régen nem kérdés. Magyarország Európa része, és Európából se a törökök, se az oroszok, se Orbán Viktor nem fog tudni kihasítani bennünket.