Orbán Viktor szerint nincs bizonyíték arra, hogy lassulna a járvány

Orbán Viktor

Orbán Viktortól ahogy azt megszokhattuk, ma reggel is interjút adott a Kossuth Rádiónak, amiben még a miniszterelnökhöz képest is jóval több sorosozás szerepelt mint eddig.

Amellett, hogy Orbán a világpolitika legkorruptabb emberének nevezte az üzletembert, szerinte Soros György sok politikust fizet. Ő korrumpálja leginkább a brüsszeli bürokratákat, akik zsarolják, fenyegetik Magyarországot.

Soros György, mint a mumus beállítása itt még közel sem ért véget, sőt a miniszterelnök csak ezután lendült bele: Soros György az elmúlt napokban nagy írást tett közzé, amelyben utasításokat adott a brüsszeli bürokratáknak, hogy mit tegyenek. Erre egy higgadt reakció született az Európai Unió miniszterelnökeinek ülésén: ők tudják, hogyan kell egy vitát rendezni, majd megoldják "belül" - mondta. Soros György fenyegeti Magyarországot és Lengyelországot, hiszen az EU-ban a viták rendezésének módja a tárgyalás. Az unió történetében nem ritkák a késhegyig menő költségvetési viták, ez természetesen fakad abból, hogy 27 tagállam érdekeit kell összehangolni.

Ezt követően a járványhelyzetre is kitért, közölte a friss adatokat, amik szerinte magasak, de attól nem kell tartani, hogy a kapacitásaink végét járnánk.

Elhunyt 96 ember koronavírusban az elmúlt 24 órában

Meghalt 96, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4440 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. A kormányzati portálon azt írták: 165 901-re nőtt a Magyarországon azonosított fertőzöttek száma. Az elhunytaké 3568-ra emelkedett, 38 074-en már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 124 259.

A bevezetett szigorítások eredményei kapcsán kifejtette, hogy egyeztettek Müller Cecíliával, akivel arra jutottak

semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy lassulna a járvány, vagy túl lennénk a veszélyen.

 

 Orbán arra kért mindenkit, hogy vigyázzanak az idősekre, hiszen most már minden családban lehet érintett, hiszen az elmúlt időszak nem bizonyítja, hogy javulna a helyzet.

A vakcináról is szót ejtett: nagy valószínűséggel elég lesz az a 12 millió adag vakcina, amelyet a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében lekötött a kormány. Még nem lehet tudni, hogy mikor áll majd rendelkezésre az oltóanyag, de többen inkább a tavasz végére ígérik - tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy szerinte a vakcina nem politikai, hanem egészségügyi kérdés. Ha valahol hamarabb készül el, akkor célszerű, hogy Magyarország onnan is rendeljen.
   Persze itt is elfért egy kis sorosozás, így kihangsúlyozta Orbán, hogy nem Soros Györgynek kell eldöntenie, hogy melyik a jó oltóanyag, ezt majd eldöntik a laboratóriumok és az emberek, akik szabadon választhatnak a vakcinák közül, ezzel arra utalva, hogy az üzletember vizsgálatot követelt, amiért orosz oltóanyagminta érkezett Magyarországra.