Franciaország készül a karácsonyra: újraindulhat a kereskedelem is

Franciaország készül a karácsonyra: újraindulhat a kereskedelem is

Három lépcsőben oldja fel fokozatosan 2021 januárjáig a francia kormány a koronavírus-járvány miatt bevezetett általános karantént - mondta Gabriel Attal kormányszóvivő a Le Journal du Dimanche című vasárnap megjelenő hetilapnak adott interjúban.

"Az enyhítések három fokozatban a járvány alakulásától és az ahhoz kapcsolódó tevékenységek kockázataitól függően fognak megvalósulni: először december 1. körül, aztán az év végi ünnepek előtt, és végül 2021 januártól"

- mondta a kormányszóvivő.

Megerősítette, hogy a járványhelyzet javulása miatt

a kereskedelem egy héten belül újraindulhat a karácsonyra való tekintettel,

miután a december az egyik legfontosabb időszak az árbevétel szempontjából.

A vendéglátóhelyek, amelyeket a vírus terjedése szempontjából a legveszélyeztetettebb helynek tartanak a hatóságok, még nem nyithatnak ki, és a kijárási korlátozások is egyelőre érvényben maradnak.

A vonatok december 14-től azonban már teljes kapacitással közlekednek, és a jegyek is lefoglalhatók, amiből arra lehet következtetni, hogy ekkortól szűnhet meg a lakhelyelhagyási tilalom.

Emmanuel Macron francia államfő kedd esti televíziós beszédben ismerteti, hogy mely korlátozást mikor lehet megszüntetni.

Az elnök elsősorban a bizonytalanságot szeretné felszámolni, és kiszámíthatóságot akar teremteni a következő hetekre.

"Nincs rosszabb a bizonytalanságnál és annál az érzésnél, hogy soha nem lesz vége a kedélytelenségnek"

- mondta a lapnak a köztársasági elnök.

"Koherenciára, egyértelműségre, irányra van szükség. Hogy mindannyian tudjuk, hova tartunk és hogyan jutunk el oda. Ez nehéz, mert a pandémia lényege, hogy kiszámíthatatlan, és az egész világot érinti. De a bizalom a kulcs, amely önmagában a siker kulcsa"

- idézi az MTI Emmanuel Macron a vasárnapi interjúját.

A kormányszóvivő azt is jelezte, hogy Franciaország három vakcinagyártóval írt alá szerződést, három másikkal is nagyon "előrehaladottak" a tárgyalások, és másokkal is egyeztet, mégpedig "szerződésenként átlagosan 30 millió oltóanyagról". Az oltás kötelezővé tétele megosztja a francia politikusokat, a szóvivő szerint erről a kérdésről később születhet döntés.