Kásler: Beoltatnám magam orosz vagy kínai vakcinával, ha az oltóanyag megfelel a szükséges kritériumoknak

Kásler Miklós
Kásler Miklós EMMI miniszter
Alfahír

Éves beszámolót tartott Kásler Miklós a népjóléti bizottság előtt. Bár az emberi erőforrások miniszterét korábban többször is beidézték a testület ellenzéki tagjai, hogy tájékozódjanak a koronavírus-járvány aktuális helyzetéről, de a kormánypárti többség távollétével ezt eddig megakadályozta. 

Korózs Lajos, a népjóléti bizottság MSZP-s elnökének kamuvideója miatt, a Fidesz-KDNP-s képviselők most is lemondásra, illetve bocsánatkérésre szólították fel a testület elnökét, aki azonban maradt a helyén.

Kásler Miklós beszámolójában szólt az elmúlt évek egészségügyi fejlesztéseiről, az ágazatot érintő béremelésről, a koronavírus-járvány nyomán megtett kormányzati intézkedésekről a következő időszak terveiről és az oltóanyagok várható megjelenéséről.

6-7 vakcina tesztelése a végső fázisba érkezett. Meg kell ismerni az eddig említett gyártók oltóanyagát, de olyan vakcina nem kerülhet forgalomba, amely nem biztonságos, nem hatékony és vannak szövődményei. Többször kérdezték tőlem, hogy beoltatnám-e magam orosz vagy kínai vakcinával? A válaszom most is az hogy igen, de csak akkor, ha az oltóanyag megfelel a szükséges kritériumoknak. 

- mondta Kásler Miklós a koronavírus elleni vakcinák megjelenéséről.

A miniszter szerint jelenleg nem lehet még tudni, hogy elég lesz-e egy vakcina a védettséghez, vagy hogy több oltás szükséges, illetve hányszor kell megismételni az oltást.

A kérdések során a Fidesz-KDNP-s képviselők leginkább Korózs Lajos kamuvideójával voltak elfoglalva és azzal, hogy a testület szocialista elnöke nem mondott le. Selmeczi Gabriella a Fidesz részéről bocsánatkérésre szólította fel Korózs Lajost, de az MSZP-s bizottsági elnök ezt nem tette meg.

Ellenzéki oldalon Varga Zoltán (DK) arról beszélt, hogy ha megkérdeznek az utcán bárkit a hazai egészségügy helyzetéről, akkor valószínű, hogy nem olyan sikerekről fognak beszélni, mint Kásler Miklós a beszámolójában.

Azok a jachtok, ahol a kormánytagokat nyaraltatták, még így is többe került a magyar adófizetőknek, mint például a mentősök eszköz és bérfejlesztésre költött 10 milliárd forint.

- mondta felszólalásában Varga Zoltán.

Lukács László György a Jobbik képviselője arról kérdezte Kásler Miklóst, hogy a koronavírus elleni gyógyszert tényleg a Richtertől sikerült-e beszerezni és ezeket a készítményeknek milyen költségvonzata volt. A jobbikos delegált az adatszolgáltatásról is kérdezte a minisztert, illetve arról, hogy mikorra tetőzhet a járvány csúcsa, és mikorra tehető a járvány enyhülése valamint, hogy várható-e kórházi adósságrendezés?

Lukács László György Jobbik

Lukács László György értékelése szerint azonban Kásler Miklós válaszában nem adott érdemi válaszokat a felmerülő kérdésekre.

Amire Kásler Miklós egyedüliként válaszolt, az a reprodukciós ráta volt, amely megadja, hogy egy fertőzés hány további fertőzést okozhat. Ezzel kapcsolatban a miniszter a szeptemberi, októberi és novemberi adatokat közölt, ami egyébként nem volt új információ.

- közölte az Alfahír kérdésére Lukács László György, a Jobbik képviselője.

A szintén jobbikos Rig Lajos, többet akart hallani a pandémiáról a meghozott intézkedésekről, a tavaszi és a mostani hullám adatairól. Mint mondta, a kormány szerinte tavasszal jól oldotta meg a feladatot, de rámutatott arra is, hogy most, amikor a második hullám is elérte hazánkat, mégsem voltunk rá felkészülve. Szólt arról is, hogy a legtöbb kórházban a kapacitás határán is túl vannak.

Rig Lajos Jobbik
Alfahír

Érdemes lenne visszatérni a megyei rendszerhez, amikor egy nagy kórházban kezelték a koronavírussal fertőzötteket és nem úgy, hogy minden egyes kórházban Covid-betegeket ápoljanak.

- tette hozzá Rig Lajos, a bizottság alelnöke.

Kásler Miklós közölte, jelenleg 130 kórházból, 78-ban ápolnak koronavírus-fertőzötteket.

Tavasszal valóban voltak központi kórházak, ahol a fertőzötteket kezelték, de járványügyi szempontból a mostani több kórházban történő ellátás a megfelelő eljárás. Ha nem emelkedik drasztikusan a koronavírus-fertőzöttek száma, akkor az egészségügy állni fogja a sarat.

- közölte Kásler Miklós.

A bizottság kormánypárti többsége elfogadta Kásler Miklós miniszter beszámolóját.

Az emberi erőforrások minisztere a meghallgatás előtt a parlament kulturális bizottsága előtt beszélt. Kásler Miklós közölte, a járványhelyzet okozta nehézségek a sportban is jelentkeztek, de a kormány igyekszik segítséget nyújtani a sport minden területén. A miniszter beszámolója alapján, a sport állami támogatása 2010-ben 17,8 milliárd forint volt, 2020-ban viszont az Emmi fejezeten belül már 127 milliárd forint szerepel erre a célra a tao-támogatások nélkül.