„Nem a vírus erősödött, hanem mi lettünk lazábbak itt Magyarországon”

„Nem a vírus erősödött, hanem mi lettünk lazábbak itt Magyarországon”

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a vasarnap.hu-nak adott interjújában kifejtette, hogy miért erősebb a koronavírus-járvány második hulláma Magyarországon, mint az első volt:

„Általánosan jellemző, hogy azokban az országokban, ahol az első hullám kicsi volt, a második hullám mindig komolyabb. Az első hullámban nagyon jól védekeztünk. Mindenki azon csodálkozott, hogy Közép-Kelet-Európában miért van ilyen kevés eset. Azért, mert az idejekorán érkező döntések egyértelműen és azonnal megjelentek társadalmi szinten, és valamennyien nagyon komolyan vettük, betartottuk az előírásokat. Társas kapcsolataink intenzitását 60-90 százalékkal csökkentettük. Ez nyilvánvalóan a mi társadalmi lényünknek és életünknek komoly veszteség, mégis képesek voltunk rá, így a járványt gyakorlatilag még annak magyarországi kifejlődése előtt meg tudtuk állítani.”

Ezért, tette hozzá, mivel az első hullámban nem volt olyan magas a megbetegedések száma, az első ijedtséget leszámítva már nem váltott ki félelmet a lakosságból a koronavírus.

Tehát nem a vírus erősödött, hanem mi lettünk lazábbak itt Magyarországon.

- mondta Merkely, aki szerint „egyértelműen kevésbé figyelünk arra, hogy védekezzünk és magunkat, illetve másokat se fertőzzünk meg”.

Koronavírus: 29 magyar beteg halt meg az elmúlt 24 órában

950 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 41.732 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 29 idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 1.052 főre emelkedett, 12.628-an pedig már meggyógyultak - írta a központi tájékoztatási portál. Azaz minden 32. új betegre jut 1 halálos áldozat.