Vörösiszap-katasztrófa: a Kúria határozata alapján is börtönben marad a három Mal-vezető

vörösiszap
Fotó: Wikipédia

Kihirdette pénteken határozatát a Kúria vörösiszapügyben, amely alapján a tavaly megítélt büntetéseknek megfelelően

börtönben marad a Mal Zrt. mindhárom kulcsembere, az egykori vezérigazgató, a műszaki-stratégiai vezérigazgató-helyettes, illetve a hidrátgyártási üzemvezető, aki a vörösiszap kazetták üzemeltetésének felelőse is volt.

A gondatlan közveszélyokozás és a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése vádjával indult vörösiszapügy tizenöt vádlottja közül ők hárman voltak azok, akiket korábban letöltendő szabadságvesztésre ítéltek.

A Győri Ítélőtábla 2019 decemberében meghozott jogerős ítéletét a vádlottak felülvizsgálati kérelemmel támadták meg, így került az ügyük a Kúria elé, a testület azonban most megerősítette a tavalyi ítéletet. A Kúria a határozathirdetés előtt csupán egy ülést tartott, még november elején.

B. Zoltánt, a Mal Zrt. vezérigazgatóját négy év börtönre ítélték, a műszaki igazgató hároméves, a hidrátgyártási üzemvezető két és fél éves fogházbüntetést kapott.

A vádlottak személyesen nem jelentek meg az ülésen, a börtönből kapcsolták őket.

Mint ismert, 2010. október 4-én átszakadt a gát, és a vörösiszap elöntötte Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt, az iszapömlés 8 halálos áldozatot követelt, 227 ember sérüléseket szenvedett el a maró lúg miatt, a Torna patak élővilága kipusztult, a Marcalé is károsodott. 454 ember ingó és ingatlan vagyonában keletkezett kár, az anyagi kár összességében több 10 milliárd forint volt.

A vörösiszap-katasztrófának a mai napig vannak olyan felelősei, akiket büntetőjogi értelemben soha nem vontak felelősségre: így például büntetlenük maradtak, akik a tervezésnél, a hatósági engedélyek kiadásakor és az ellenőrzések során hibáztak.

(Telex)