Német lap: Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki zsarolással próbál nyomást gyakorolni az Európai Unióra

Német lap: Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki zsarolással próbál nyomást gyakorolni az Európai Unióra

A Frankfurter Allgemaine Zeitung című lapnak nyilatkozott Franziska Brantner, aki a a németországi zöldek frakciójának szóvivője. A politikus szerint az Európai Unió nem hátrálhat meg Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, különben teljes mértékben elveszítené hitelét. 

Franziska Brantner szerint a magyar és a lengyel kormány folyamatosan felrúgja a szerződéseket, így nevetségesnek találja azt, amikor a két kormány arra hivatkozik, hogy számukra "sérthetetlenek" az uniós szerződések.  

Úgy véli, nagyon is jellemző a két ország kétarcú politikájára, hogy nem kívánnak csatlakozni az Európai Ügyészséghez. Éppen ezért fogalmazódhatott meg az unió részéről, a bíróságok függetlensége a jogállamisági vita tekintetében. Hiszen csak így lehet biztosítani a korrupció elleni küzdelmet. 

A képviselőnő emlékeztetett arra, amit nemrégiben Ursula von der Leyen is tanácsolt a magyar és a lengyel kormányfőnek, vagyis, ha nem elégedettek a jogállamisági feltétellel, akkor forduljanak az Európai Bírósághoz. 

Ezzel szemben Orbán Viktor és Mateusz Morawiecki zsarolással próbálkozik, mert tudják, hogy semmilyen esélyük nem lenne a megalapozatlan aggályaik miatt a luxemburgi testületnél.

Véleménye szerint, ha mégis fejet hajt az Európai Parlament a két ország kormányfője előtt, akkor az EU hitelességét vesztené mind a nemzetközi színpadon, mind pedig a uniós polgárok előtt. 

Kiemelte, hogy Brüsszelnek meg kell akadályoznia azt, hogy zsarolhatóvá váljon, ezért, ha úgy adódik, akkor a kétsebességes rendszert kell alkalmazni, vagyis a helyreállítási alapból ki kell hagyni Magyarországot és Lengyelországot. 

Brüsszel nem engedheti meg, hogy "cselekvőképességét elvegyék olyanok, akik szétverik a demokráciát." Ugyanis ez esetben valóban értéktelenné válik az unió, illetve értékek nélkül maradhat.